Pál József (szerk.)

Világirodalom


A próza kezdetei

A Kr. e. 6. század közepe táján két műfajban indul meg a próza fejlődése. Az egyik az állatmese, amely a görögöknél példázatszerű alkalmazásában, úgy látszik, a köznép műfaja volt. Először ez is versben jelent meg (Hésziodosz, Arkhilokhosz), de a műfajnak nevet adó művelője, Aiszóposz már nem versben mondta meséit, ezeket a kétségtelen társadalmi-erkölcsi vagy politikai mondanivalójú, helyzetmegvilágító erejű történeteket, viszont aligha írta le azokat. Így az esetek nagyobb részében bajos megállapítani, hogy mi az, ami Aiszóposz korából, még inkább, hogy mi az, ami legalább tartalmában tőle magától való. Az azonban bizonyos, hogy Aiszóposzban a görög elbeszélő próza egyik első képviselőjét tisztelhetjük.

Világirodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2005

ISBN: 978 963 058 596 5

A kötet csaknem ötven nemzet irodalmának összehasonlítására vállalkozik, mindezt egységes folyamban, közérthető fogalmazással, mégis újszerű megközelítésekkel. Az antikvitástól egészen a kortárs-posztmodernig követi az írásokat. A fő fejezeteken belül a különböző nyelvű irodalmak önálló egységet alkotnak, ennek tiszteletben tartásával tárulkozik fel a világirodalom egysége és harmóniája. A könyv eredetisége és egyedülálló értéke abban áll, hogy a kis terjedelem ellenére számos, szakterületét kiválóan ismerő specialista jól összehangolt együttműködésével jött létre. A szerzők - közöttük akadémikusok és nagy egyetemeink irodalomprofesszorai - újszerű módon, változatos megközelítésben tárják az olvasó elé a világirodalom történeti folyamatát, azon belül pedig elsősorban a műalkotásokat. A kötet nemcsak a középiskolai tanulmányok lezárásához, hanem a felsőfokú képzés első éveiben is megkerülhetetlen mű. A Világirodalom népszerűségét mutatja, hogy már a második kiadása is megjelent.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pal-vilagirodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave