Pál József (szerk.)

Világirodalom


Irodalomelmélet [R. Zs.]

A halikarnasszoszi Dionüsziosz nemcsak történetírói gyakorlatában volt atticista, elméletalkotóként is egyik vezetője volt az irányzatnak. Igazában azonban nem ezért jelentős, hanem stílusvizsgálatai miatt. Megtartja a hagyományos három stílusnemet (fennkölt, közepes, egyszerű), s ennek alapján elemzi az attikai szónokok, Thuküdidész és Platón stílusát, kimutatva, hogy melyiknek mi az erőssége és mi a gyengéje. A pálmát Démoszthenésznek adja, aki megfelelelőn tudja alkalmazni, keverni mindegyiket. Ennek alapján javallja a megfelelő stílusnemben kiemelkedő szónok utánzását a megfelelő helyzetben vagy összefüggésben, nem a szavakban, hanem a stílusban (nem azt kell mondani, amit Démoszthenész, hanem úgy). Az egyes írók stílusának vizsgálata alapján stílustörténeti megfigyeléseket is tesz. Különösen nagy figyelmet szentel a szókötésnek, elsősorban a hangzás és a ritmus szempontjából, s ebben az összefüggésben tárgyalja a versformák jellegét és a hangszimbolikát. Ahhoz azonban, hogy az ember meg tudja ítélni, mi a szép, mindez kevés, ahhoz az embernek a művészi érzékét kell fejlesztenie, mely nem a ráció alapján ítélkezik.

Világirodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2005

ISBN: 978 963 058 596 5

A kötet csaknem ötven nemzet irodalmának összehasonlítására vállalkozik, mindezt egységes folyamban, közérthető fogalmazással, mégis újszerű megközelítésekkel. Az antikvitástól egészen a kortárs-posztmodernig követi az írásokat. A fő fejezeteken belül a különböző nyelvű irodalmak önálló egységet alkotnak, ennek tiszteletben tartásával tárulkozik fel a világirodalom egysége és harmóniája. A könyv eredetisége és egyedülálló értéke abban áll, hogy a kis terjedelem ellenére számos, szakterületét kiválóan ismerő specialista jól összehangolt együttműködésével jött létre. A szerzők - közöttük akadémikusok és nagy egyetemeink irodalomprofesszorai - újszerű módon, változatos megközelítésben tárják az olvasó elé a világirodalom történeti folyamatát, azon belül pedig elsősorban a műalkotásokat. A kötet nemcsak a középiskolai tanulmányok lezárásához, hanem a felsőfokú képzés első éveiben is megkerülhetetlen mű. A Világirodalom népszerűségét mutatja, hogy már a második kiadása is megjelent.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pal-vilagirodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave