Pál József (szerk.)

Világirodalom


A tragédiától a vallásos drámáig: Racine

Az észak-franciaországi janzenista családból származó, kisgyermekkora óta árva Jean Racine (1639–1699) akkor került a Port-Royal-des-Champs apátságba, amikor a Vidéki levelek borzolták fel ott a kedélyeket. A kamasz fiú nemigen foglalkozott az isteni kegyelem kérdésével, de a szenvedélyei által felzaklatott, a gratia nélkül bűn felé hajló ember gyengeségének a tudata egy életre szólóan mély nyomot hagyott benne. A jezsuiták az iskolai oktatást a latinra alapozták, a janzenista „magányos remeték” bevezették őt a görög kultúra ismeretébe is, kívülről mondta Szophoklészt és Euripidészt. Szabadságvágya, vonzalma a humanista pogány életérzés iránt hamar eltávolították Racine-t a Port-Royal aszketikus uraitól. Egykori mesterei rossz szemmel nézték a tanítvány színházi pályáját, könnyelmű és kicsapongó párizsi életét, s politikai közeledését a janzenisták ellenfeleihez. (Racine élete során ambivalens viszonyban volt egykori iskolájával, amelyhez mindvégig tartozónak érezte magát. Összeállította az íróasztalfiókban maradt Port-Royal rövid történetét [Abrégé de l’histoire de P-R.], s utolsó kívánsága az volt, hogy itt temessék el.)

Világirodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2005

ISBN: 978 963 058 596 5

A kötet csaknem ötven nemzet irodalmának összehasonlítására vállalkozik, mindezt egységes folyamban, közérthető fogalmazással, mégis újszerű megközelítésekkel. Az antikvitástól egészen a kortárs-posztmodernig követi az írásokat. A fő fejezeteken belül a különböző nyelvű irodalmak önálló egységet alkotnak, ennek tiszteletben tartásával tárulkozik fel a világirodalom egysége és harmóniája. A könyv eredetisége és egyedülálló értéke abban áll, hogy a kis terjedelem ellenére számos, szakterületét kiválóan ismerő specialista jól összehangolt együttműködésével jött létre. A szerzők - közöttük akadémikusok és nagy egyetemeink irodalomprofesszorai - újszerű módon, változatos megközelítésben tárják az olvasó elé a világirodalom történeti folyamatát, azon belül pedig elsősorban a műalkotásokat. A kötet nemcsak a középiskolai tanulmányok lezárásához, hanem a felsőfokú képzés első éveiben is megkerülhetetlen mű. A Világirodalom népszerűségét mutatja, hogy már a második kiadása is megjelent.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pal-vilagirodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave