Pál József (szerk.)

Világirodalom


George Sand

Aurore Dupin, írói nevén George Sand (1804–1876) életműve bőségben a Balzacéval vetekszik, s benne a regényforma szinte valamennyi változata (még a párbeszédes is) megtalálható. Az eszményítés és a realista szemlélet sajátos keveredése jellemzi, hatásának talán ez lehetett az egyik titka. Balzac egyenrangú írótársának tartotta, tőle kérte az Emberi színjátékhoz az előszót. Kiterjedt levelezése (Correspondance I–XXVI, 1964–1995) nemcsak kordokumentum, hanem kivételes személyiségének is tükre. Levelezőtársa volt többek között Delacroix, Sainte-Beuve, Liszt és Flaubert. Olyan szellemek hajtottak előtte fejet, mint Renan, Taine és Dosztojevszkij, aki rokonlelket, szent és tiszta eszmék szószólóját látta benne. Hogy a kortársi kritika céltáblája lett, annak jobbára irodalmon kívüli okai voltak: „férfias” életvitele, botrányosnak ítélt szerelmi élete (viszonya Musset-vel és Chopinnel), s nem utolsósorban az a törekvése, hogy mint nő kivívja autonómiáját, s mint egyenrangút fogadja el a férfitársadalom. Névválasztása mögött is ez a törekvés húzódott meg, nem minden ellentmondástól mentesen. (Így lett belőle 19. századi magyar fordításaiban Sand György.)

Világirodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2005

ISBN: 978 963 058 596 5

A kötet csaknem ötven nemzet irodalmának összehasonlítására vállalkozik, mindezt egységes folyamban, közérthető fogalmazással, mégis újszerű megközelítésekkel. Az antikvitástól egészen a kortárs-posztmodernig követi az írásokat. A fő fejezeteken belül a különböző nyelvű irodalmak önálló egységet alkotnak, ennek tiszteletben tartásával tárulkozik fel a világirodalom egysége és harmóniája. A könyv eredetisége és egyedülálló értéke abban áll, hogy a kis terjedelem ellenére számos, szakterületét kiválóan ismerő specialista jól összehangolt együttműködésével jött létre. A szerzők - közöttük akadémikusok és nagy egyetemeink irodalomprofesszorai - újszerű módon, változatos megközelítésben tárják az olvasó elé a világirodalom történeti folyamatát, azon belül pedig elsősorban a műalkotásokat. A kötet nemcsak a középiskolai tanulmányok lezárásához, hanem a felsőfokú képzés első éveiben is megkerülhetetlen mű. A Világirodalom népszerűségét mutatja, hogy már a második kiadása is megjelent.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pal-vilagirodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave