Pál József (szerk.)

Világirodalom


Tennyson

Alfred Tennyson (1809–1892) életének legmélyebb érzelmi élménye Hallammal való barátsága, illetve e barátság elvesztése volt. 1833-ban Hallam huszonkét éves korában váratlanul meghalt, s a halálát követő napokban Tennyson elkezdte versben rögzíteni az elviselhetetlen veszteséget és a kiüresedett világot. A Hallam halálával kapcsolatos verseket 1843-ig írta megszakítás nélkül, s végül a megszerkesztett ciklus 1849-ben jelent meg In Memoriam címen. A 131 darabból álló versfüzér lírai napló, amelyben az egymást követő darabok jelzik az ünnepekre vagy naptári fordulókra való hivatkozásokon keresztül az idő múlását, s ahogy az idő halad, a kétségbeesés drámája lassan valamifajta megnyugvásban oldódik fel, az emberi időt az Örökkévaló által szemlélt kozmikus képek váltják fel. Az eltűnt baráttal való immár spirituális kapcsolat a belenyugvást éppúgy táplálja, mint a halálvágyat. A versciklust az idő múlását jelző természeti képek színezik, de a természet itt először az angol költészetben a fennmaradásért vívott harc kegyetlen színhelyeként jelenik meg. T. S. Eliot szerint az In Memoriamot nem a hit, hanem éppen a kétely és a kétségbeesés teszi nagy vallási költeménnyé.

Világirodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2005

ISBN: 978 963 058 596 5

A kötet csaknem ötven nemzet irodalmának összehasonlítására vállalkozik, mindezt egységes folyamban, közérthető fogalmazással, mégis újszerű megközelítésekkel. Az antikvitástól egészen a kortárs-posztmodernig követi az írásokat. A fő fejezeteken belül a különböző nyelvű irodalmak önálló egységet alkotnak, ennek tiszteletben tartásával tárulkozik fel a világirodalom egysége és harmóniája. A könyv eredetisége és egyedülálló értéke abban áll, hogy a kis terjedelem ellenére számos, szakterületét kiválóan ismerő specialista jól összehangolt együttműködésével jött létre. A szerzők - közöttük akadémikusok és nagy egyetemeink irodalomprofesszorai - újszerű módon, változatos megközelítésben tárják az olvasó elé a világirodalom történeti folyamatát, azon belül pedig elsősorban a műalkotásokat. A kötet nemcsak a középiskolai tanulmányok lezárásához, hanem a felsőfokú képzés első éveiben is megkerülhetetlen mű. A Világirodalom népszerűségét mutatja, hogy már a második kiadása is megjelent.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pal-vilagirodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave