A Monarchia irodalmával és ennek az irodalomnak a modernségfelfogásával kapcsolatban azonban néhány kiegészítő megjegyzést kell tennünk. Először is nem árt hangsúlyozni, hogy az osztrák modernség világirodalmi kitekintései, illetőleg a korszerűnek minősített európai – az olasz, a skandináv és az orosz – modernségváltozatok befogadása sokrétű irodalmi folyamatokon keresztül kísérhetők nyomon. A magyar és a szláv irodalmak elsősorban arra törekedtek, hogy egyrészt a természetes összefüggésből kilépve, szuverén módon fogják fel az említett literatúrák legújabb jelenségeit, másrészt hangsúlyozottan a francia és az angol irodalommal (különös tekintettel Oscar Wilde-ra) törekedtek közvetlen ismeretségre, nemegyszer hangot adva meggyőződésüknek, hogy Bécs helyett Párizst tekintik Európa irodalmi fővárosának. Ebből adódik, hogy leginkább a francia szimbolizmus értelmezésével formálják, alakítják ki a maguk modernségét. Másodszor pedig azt kellene az eddigieknél jobban hangsúlyozni, hogy Párizs és Bécs mellett a Monarchián belül Krakkó, Prága és Budapest is művészeti központként határozható meg, méghozzá nem csak a nemzeti irodalom és művészet szempontjából. Ennek következtében még a német nyelvű irodalmaknak is olyan központjai jöttek létre, amelyek bár nem voltak függetlenek sem az ausztriai, sem a németországi irodalomtól, de nem kizárólag regionális jelentőségük miatt tarthattak igényt az emlegetésre. Mindenekelőtt Prága német nyelvű irodalma vált ismertté. Rilke és Franz Werfel indulása, Kafka életpályája európai jelentőségű tényezővé lett az irodalomtörténetben.