Pál József (szerk.)

Világirodalom


Edward Morgan Forster

Részben Woolf nyilvánvaló kettős indíttatása miatt az ő regényművészetében lehet a legegyértelműbben nyomon követni, hogy az angol regényhagyomány miként volt képes átalakulni modernista prózává. Ugyanez vonatkozik Edward Morgan Forsterre (1879–1970), aki szintén a Bloomsbury-kör tagja volt (liberális értelmiségiek kissé bohém és szabadosságáról hírhedtté vált csoportosulása, amelynek legintenzívebb időszaka nagyjából 1905-től a harmincas évek végéig tartott; tagjai között volt például az esszéíró Lytton Strachey, a festő Vanessa Bell és a közgazdász Maynard Keynes). A század első huszonöt évében írott regényeiben ő is az etikettregény hagyományából indult ki, bár soha nem vált annyira „kísérleti” íróvá, mint Woolf. Forster egyes regényeiben voltaképpen az etikettregény hagyományát – valamint az ebben foglalt társadalmi, nyelvhasználati és a szubjektumra vonatkozó előfeltevéseket – szembesítette a másság valamilyen formájával. A Szoba kilátással (A Room with a View, 1908) látszólag könnyed szövege a főszereplő ifjú hölgy, Lucy Honeychurch nevelődési történetén keresztül mutatja be, hogyan válik elégtelenné az etikettregény metafizikája Firenzébe és a toszkán vidékre költözve. A társasági nyelvhasználat képtelen kezelni a Valós betörését – egy cím nélküli, mert megnevezhetetlen fejezetben Lucy orra előtt gyilkolnak meg egy ismeretlen olaszt –, s a regény lineáris cselekményét aláássa az olaszországi események kényszeres ismétlése: az Angliában játszódó második rész azt mutatja be, ahogy az olasz „fertőzés” egyre inkább elborítja a békés angol vidéket, s Lucyt egy valódi döntés meghozatalára készteti. A regényben az etikettregény szintjét egyrészt a lélektani szint betüremkedése, másrészt – mintegy fölülről – a mitologikus szint kérdőjelezi meg, amelyben egy percig sem kétséges, hogy a kozmikus szempontokat figyelembe véve a levegőnek-fénynek (Lucy) és a földnek (George) előbb utóbb egyesülnie kell.

Világirodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2005

ISBN: 978 963 058 596 5

A kötet csaknem ötven nemzet irodalmának összehasonlítására vállalkozik, mindezt egységes folyamban, közérthető fogalmazással, mégis újszerű megközelítésekkel. Az antikvitástól egészen a kortárs-posztmodernig követi az írásokat. A fő fejezeteken belül a különböző nyelvű irodalmak önálló egységet alkotnak, ennek tiszteletben tartásával tárulkozik fel a világirodalom egysége és harmóniája. A könyv eredetisége és egyedülálló értéke abban áll, hogy a kis terjedelem ellenére számos, szakterületét kiválóan ismerő specialista jól összehangolt együttműködésével jött létre. A szerzők - közöttük akadémikusok és nagy egyetemeink irodalomprofesszorai - újszerű módon, változatos megközelítésben tárják az olvasó elé a világirodalom történeti folyamatát, azon belül pedig elsősorban a műalkotásokat. A kötet nemcsak a középiskolai tanulmányok lezárásához, hanem a felsőfokú képzés első éveiben is megkerülhetetlen mű. A Világirodalom népszerűségét mutatja, hogy már a második kiadása is megjelent.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pal-vilagirodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave