Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Az első földművelők Közel-Keleten

Délnyugat-Ázsiában, a Taurusz és a Zagrosz-hegység közötti ívben húzódó régió környezetéhez képest viszonylag csapadékosabb. Megteremtek itt a vadgyümölcsök, olajos magvak, a vadgabona (árpa, búza), a hüvelyesek, megélt az állatok közül a vadjuh, a vadkecske, a szarvasmarha vad őse (az őstulok), a házi sertés őse, a vaddisznó. 12 ezer éve a korábbinál melegebb, nedvesebb volt az éghajlat.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave