Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Vadászok-gyűjtögetők és földművelők Európában

Az utolsó eljegesedés csúcspontján, 18 ezer évvel ezelőtt a Brit-szigeteket, valamint Skandinávia nagyobb részét és Európa 1500-2000 m-nél magasabb hegységeit jégtakaró borította. A Földközi-tengertől távolabbi belső területek a fátlan tundra övezetébe tartoztak, ahol főleg rénszarvas, kevesebb gímszarvas, őstulok, bölény és ló élt. Az embercsoportok a jégtakarótól távolabbi mediterrán, illetve közép- és keleteurópai területeket lakták. 15 ezer évvel ezelőtt az időjárás melegedni kezdett, ám 2 ezer évvel később újabb lehűlés (az utolsó eljegesedés) következett.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave