Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Az Aton-reform

Az ún. Aton- vagy Amarna-reform egy valláspolitikai folyamat elnevezése. Lényege a már korábban is ismert Aton isten monolátrikus szerepének kialakulása. Bár a folyamat viszonylag jól ismert, nem tudjuk biztosan megmondani, hogy mi fordította szembe IV. Amenhotepet az egyiptomi tradicionális kultuszokkal. A királynak a trónra lépésekor választott trónneve a megszokott módon reflektál a dinasztia által kiemelt istenségre. Új rendszerének korai megnyilatkozási formáiban – az amarnai határsztéléken – a király utal arra, hogy „minden más alsó- és felső-egyiptomi királynál rosszabb dolgokról” volt tudomása, azt azonban nem nevezi meg pontosan, hogy mire gondolt.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave