Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


A ramesszida állam, a XIX. és a XX. dinasztia kora (kb. Kr. e. 1292–1075)

Horemheb – gyermektelenségéből fakadóan – a trónt gondosan kiválasztott munkatársára, Paramesz tábornokra hagyta, aki I. Ramszesz (kb. Kr. e. 1292–1290) néven uralkodott, és megalapította a XIX. dinasztiát (kb. Kr. e. 1292–1190). A döntésben szerepet játszott, hogy Ramszesznek felnőtt fia volt, és talán már az unokája is megszülethetett. Horemheb kiegyensúlyozott uralkodását követően az ország ellenkezés nélkül fogadta el a kijelölt örökösöket. I. Ramszesz rövid uralkodását követően fia, I. Széthi (kb. Kr. e. 1290–1279), majd II. Ramszesz (kb. Kr. e. 1279–1213) lett Egyiptom királya.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave