Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


A birodalmi hagyomány továbbélése

A Perzsa Birodalom történetével véget ért az ókori Közel-Kelet területét átfogó birodalmak sora. A Perzsa Birodalmat az ókori Közel-Keleten a Makedón Birodalom, majd az ennek egyes részeiből létrejövő hellenisztikus birodalmak váltották fel. Egyiptom és az ókori Közel-Kelet nagy része előbb a görög, majd a római világ részévé vált. A hellenisztikus királyságok és a Római Birodalom keleti részeinek története pedig már a görög–római történelem része. Más a helyzet a mezopotámiai és az iráni térséggel, amely csak rövid időre vált a makedón, majd a Szeleukida birodalmak részévé. A Szeleukida Birodalom iráni térvesztését követően Irán gyorsan regenerálódott. Területén előbb a Párthus Birodalom, majd a Kr. u. 2. századtól a Szászánida Birodalom jött létre.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave