Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


A Hadakozó Fejedelemségek kora (Kr. e. 403–221)

Kr. e. 453-ban az öt jelentős fejedelemség egyike, Cin háromfelé szakadt. Mindhárom önállóvá vált fejedelemségben a Cinben korábban is uralkodó dinasztia egy-egy vezető tisztviselője alapított saját dinasztiát. A szakadást Kr. e. 403-ban az ekkor már árnyékkirálynak tekinthető Csou uralkodó is jóváhagyta, ezzel a vezető fejedelemségek száma hétre emelkedett. Az öntözéses, árasztásos technika következtében jelentősen nőtt a mezőgazdaság termelékenysége, és már igazi nagyvárosok alakultak ki. A korszak történetében az előző korszakhoz képest nincs igazi változás, csupán a háborúk mértéke és intenzitása növekedett. Az egyes fejedelemségek már nemcsak határaik kitolásáért, illetve a vezető szerep megszerzéséért harcoltak, hanem az ország újraegyesítéséért, így céllá vált a többi fejedelemség megsemmisítése. Az új idők jele, hogy a fejedelmek sorban felvették az addig csak a Csou-dinasztia tagjai által használt vang címet.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave