Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Afrika

A „fekete kontinens” kora újkori története három fő folyamattal jellemezhető. Az első a Török Birodalom észak-afrikai uralma és az iszlám elterjedése, a második a nagy politikai egységek kialakulása a Szaharától délre elterülő Fekete-Afrikában, a harmadik az Afrika és Újvilág közötti rabszolga-kereskedelem volt. Megjegyezzük, hogy a Fekete-Afrika elnevezés a franciáktól származik, akik az arab gyarmataiktól való megkülönböztetésre használták, a „Szaharától délre eső Afrika” helyett, ami kevésbé jelenti a sötétebb bőrszínre való utalást.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave