Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Kína

Az I. világháborút a győztesek oldalán befejező Kína számára nagy csalódás volt, hogy az egykori kínai német érdekeltségeket – mindenekelőtt Santungot – Japán kapta meg. A kibontakozó tiltakozások több évtizedes függetlenségi háborúhoz vezettek, s a közös nemzeti cél alkalmanként egy táborba tömörítette az ellentétes politikai erőket. Az 1912-ben Szun Jat-szen vezetésével alakított nemzeti és demokratikus követelésekért küzdő Kuomintang (Nemzeti Párt) 1924-ben egységfrontra lépett az 1921-ben alakult Kínai Kommunista Párttal. Közös programjuk Szun Jat-szen újrafogalmazott „három népi elve” volt: 1. Harc a külföldi imperializmus és a kínai militarizmus ellen. 2. Kína felszabadítása és egyesítése a nemzetiségek egyenjogúsága alapján. 3. Szuverén és demokratikus köztársaság megteremtése.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave