Szamel Katalin, Balázs István, Gajduschek György, Koi Gyula (szerk.)

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása


Illetményrendszer

1990-ben az állami adminisztráció az állami költségvetés 1,4%-át, 1995-ben már 4,8%-át emésztette fel. A törvény csak azokat a pozíciókat tartalmazza, melyek betöltéséhez felsőoktatásban szerzett végzettség szükséges. Egy nemrégiben elfogadott rendelet újrakategorizálta a közszolgálati állásokat. Az új illetményrendszer 22 fokozatú, ezek részben eltérnek a közigazgatásban általában használat illetményrendszerek osztályozási szemléletétől. Egyes vezető köztisztviselőket úgynevezett ‘menedzserszerződés’ keretében foglalkoztatnak. Ezek kivételével a lett közszolgálatban alacsonyak az illetmények, az észtnél is alacsonyabbak a lett vélemények szerint. A lett köztisztviselő havi illetményt kap; amely kategóriáján és illetményi fokozatán alapul. A lett köztisztviselőknek egyéb juttatások is járhatnak, illetve kapnak illetménykiegészítést is. Az illetményhez való jog is köztisztviselői jogosultság.

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 612 1

A kötet célja a 27 EU-tagállam közigazgatási rendszerének komparatív irányultságú bemutatása. E nagy volumenű vállalkozás - a benne rejlő összes nehézség ellenére - lehetőséget ad arra, hogy ne csak a közigazgatás valamely részterületéről kaphasson az olvasó információkat, hanem az egyes államok teljes közigazgatási rendszerei saját hazai történelmi és politikai kontextusukban nyerhessenek megvilágítást, s ez a tárgyalásmód teszi lehetővé a rendszerek egymással való egybevetését, és fejlődési tendenciáik érzékeltetését is.

A vállalkozás legnagyobb erénye teljeskörűségében és összehasonlító jellegében rejlik, mivel ilyen irányú kutatás még a legfejlettebb közigazgatásokat tömörítő OECD és IIAS keretei között sem folyt az elmúlt két évtizedben. A tizenöt szerző harminc tanulmányát bibliográfiák, részletes tartalomjegyzék valamint számos ábra és táblázat teszi még használhatóbbá.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szamel-balazs-gajduschek-koi-az-europai-unio-tagallamainak-kozigazgatasa//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave