Szamel Katalin, Balázs István, Gajduschek György, Koi Gyula (szerk.)

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása


Minisztériumok

A miniszterek saját minisztériumuk hatékony igazgatásáért felelnek, és a Parlamentnek tartoznak felelősséggel. A miniszterek felelősek saját, valamint a köztisztviselők, illetve egyéb állami alkalmazottak cselekedeteiért. Vádemeléssel egy speciális bíróság, a Rigsret elé állíthatják őket, amely a Legfelsőbb Bíróság és a Parlament tagjaiból áll. Amennyiben a panaszos a sérelmei orvoslását szeretné elérni, akkor az alacsonyabb szerv döntésével szemben panasszal fordulhat a miniszterhez, egyes esetekben pedig különleges bíróságokhoz vagy testületekhez. Abban az esetben, amikor a döntést a minisztérium hozta, és nincs lehetőség bírósághoz fordulni, akkor a minisztériumnál megpróbálhatja elérni a döntés újragondolását, és lehetősége van személyesen is beszélni a miniszterrel. Amennyiben a vizsgálat során kiderül, hogy a hivatalnok hanyag volt, vagy hivatali visszaélést követett el, akkor a súlyosságtól függően vádemelésre is sor kerülhet. Fegyelmi eljárást is lehet a miniszter ellen indítani, de mindkettő meglehetősen ritka. A miniszter vagy a hivatalnok felettese szóban, illetve írásban kinyilváníthatja a rosszallását.

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 612 1

A kötet célja a 27 EU-tagállam közigazgatási rendszerének komparatív irányultságú bemutatása. E nagy volumenű vállalkozás - a benne rejlő összes nehézség ellenére - lehetőséget ad arra, hogy ne csak a közigazgatás valamely részterületéről kaphasson az olvasó információkat, hanem az egyes államok teljes közigazgatási rendszerei saját hazai történelmi és politikai kontextusukban nyerhessenek megvilágítást, s ez a tárgyalásmód teszi lehetővé a rendszerek egymással való egybevetését, és fejlődési tendenciáik érzékeltetését is.

A vállalkozás legnagyobb erénye teljeskörűségében és összehasonlító jellegében rejlik, mivel ilyen irányú kutatás még a legfejlettebb közigazgatásokat tömörítő OECD és IIAS keretei között sem folyt az elmúlt két évtizedben. A tizenöt szerző harminc tanulmányát bibliográfiák, részletes tartalomjegyzék valamint számos ábra és táblázat teszi még használhatóbbá.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szamel-balazs-gajduschek-koi-az-europai-unio-tagallamainak-kozigazgatasa//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave