Szamel Katalin, Balázs István, Gajduschek György, Koi Gyula (szerk.)

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása


Az EU kapcsolattartás központi szervei

Mint mindegyik uniós tagállam Szlovénia is kialakította az EU kapcsolattartás központi szerveit, és szabályozta ezek eljárását. Az uniós csatlakozással a Szlovén Köztársaság is vállalta, hogy átruházza szuverenitása egyes részeinek gyakorlását az uniós szervekre (bár az erről rendelkező alkotmánymódosítás nem konkrétan az EU szerveiről szólt, hanem olyan nemzetközi szervezetekről, amelyek az emberi jogok és alapvető szabadságjogok tiszteletben tartásán, a demokrácián és a jogállamiság elvein alapulnak (lásd az Alkotmány 3/A cikkének 1. bekezdését). Ugyanezen cikk 4. bekezdése szerint a nemzetközi szervezetek aktus- és határozathozatali eljárásánál – ha a szervezet a Szlovénia által ráruházott szuverenitásából eredő részjogosítványokat gyakorolja – a Kormány haladéktalanul értesíti az Országgyűlést az aktus vagy a határozat javaslatának tartalmáról, csakúgy, mint saját tevékenységéről. A javaslatról a Parlament állást foglal, amelyet a Kormány megfontolás tárgyává tesz. A Kormány és a Parlament ez irányú kapcsolatát pedig kétharmados törvénnyel kell szabályozni, ami a csatlakozás után meg is történt.

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 612 1

A kötet célja a 27 EU-tagállam közigazgatási rendszerének komparatív irányultságú bemutatása. E nagy volumenű vállalkozás - a benne rejlő összes nehézség ellenére - lehetőséget ad arra, hogy ne csak a közigazgatás valamely részterületéről kaphasson az olvasó információkat, hanem az egyes államok teljes közigazgatási rendszerei saját hazai történelmi és politikai kontextusukban nyerhessenek megvilágítást, s ez a tárgyalásmód teszi lehetővé a rendszerek egymással való egybevetését, és fejlődési tendenciáik érzékeltetését is.

A vállalkozás legnagyobb erénye teljeskörűségében és összehasonlító jellegében rejlik, mivel ilyen irányú kutatás még a legfejlettebb közigazgatásokat tömörítő OECD és IIAS keretei között sem folyt az elmúlt két évtizedben. A tizenöt szerző harminc tanulmányát bibliográfiák, részletes tartalomjegyzék valamint számos ábra és táblázat teszi még használhatóbbá.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szamel-balazs-gajduschek-koi-az-europai-unio-tagallamainak-kozigazgatasa//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave