Papp Mónika, Várnay Ernő

Az Európai Unió joga

2015. évi átdolgozott kiadás


Az uniós versenyjog alkalmazása magyar bíróságok által

A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény (Tpvt.) 91/H. § (2) bekezdése szerint a bíróság haladéktalanul értesíti az Európai Bizottságot, illetve a Gazdasági Versenyhivatalt arról, ha valamely perben az EUMSz. 101., illetve 102. cikke alkalmazásának szükségessége merül fel. Nem kell külön értesíteni a Gazdasági Versenyhivatalt, ha a perben félként vesz részt. Az Európai Bizottság, illetve a Gazdasági Versenyhivatal írásban észrevételt tehet a tárgyalás berekesztéséig az EUMSz 101., illetve 102. cikkének alkalmazására vonatkozóan, továbbá észrevételeit a tárgyaláson szóban is előadhatja. Ha a szóbeli előadás jogával bármelyikük élni kíván, köteles erről értesíteni a bíróságot. Az Európai Bizottság, illetve a Gazdasági Versenyhivatal észrevételében foglaltak a perben bizonyítékként használhatók fel. A bíróság kérelemre az Európai Bizottságnak, illetve a Gazdasági Versenyhivatalnak megküldi a per azon iratait, amelyek az észrevétel megtételéhez szükségesek, vagy az iratok megtekintését is engedélyezheti. Ha a bíróság az 1/2003/EK rendelet alapján megkeresést kíván intézni az Európai Bizottsághoz tény- vagy jogkérdésben, a megkeresésről végzéssel határoz, amely ellen külön fellebbezésnek nincs helye. Az Európai Bizottság által a megkeresésre adott válaszban foglalt adat, illetve a jogkérdésben kifejtett álláspont a perben bizonyítékként használható fel. A bíróság az ítéletét haladéktalanul megküldi az igazságügyért felelős miniszternek az 1/2003/EK rendeletben előírt, az Európai Bizottság irányában fennálló tájékoztatási kötelezettség teljesítése céljából. Az igazságügyért felelős miniszter az ítéletet tájékoztatásul megküldi a Gazdasági Versenyhivatalnak.

Az Európai Unió joga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 295 611 4

A kiadvány hiánypótló jelleggel ad átfogó képet az Európai Unió jogrendszeréről. Az elsősorban egyetemi tananyagnak szánt mű, amely nélkülözhetetlen az európai jogi államvizsga letételéhez is, bemutatja az integrációs szervezet fejlődését, intézményrendszerét; jogalkotási, döntéshozatali és jogszolgáltatási rendszerét és a belső piac működését. Az európai versenyjog ismertetése mellett hangsúlyt kap a műben a közös politikák rendszerének és egyes elemeinek a bemutatása is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/varnay-papp-az-europai-unio-joga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave