Tóth Tihamér

Az Európai Unió versenyjoga


Közös erőfölény

Fogalom. Közös erőfölényről akkor beszélhetünk, ha két vagy több vállalkozás együttesen olyan piaci helyzetet élvez, amely alapján vevőiktől vagy/és versenytársaiktól nagymértékben függetlenül alakíthatják piaci magatartásukat. A vállalkozások közötti bizonyos fokú verseny léte nem zárja ki a kollektív erőfölény megállapítását: ha a piaci adottságok miatt valószínűsíthetően nem lesz közöttük árverseny, de ettől még a verseny más aspektusaiban (például minőség, szállítási feltételek) korlátozott mértékben versenghetnek egymással. A 102. cikk alkalmazásának nem előfeltétele, hogy a közös erőfölényben levő vállalkozások mindegyike visszaélésnek minősülő magatartást tanúsítson.411

Az Európai Unió versenyjoga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 613 8

„A hét évvel ezelőtt megjelent mű új kiadása az európai versenyjog újabb fejleményeivel felfrissítve tartalmaz a vállalkozók számára olyan fontos tudnivalókat, mint az autósoknak a KRESz. …Az uniós versenyjoggal foglalkozni két okból sem haszontalan: egyrészt a magyar versenytörvény is jelentős részben az uniós fejleményeket követi …, másrészt az Európai Unió belső piacán tevékenykedő vállalkozásoknak az uniós játékszabályokat ismerniük elengedhetetlen.” – részlet Vörös Imre ajánlójából.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-az-europai-unio-versenyjoga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave