Tóth Tihamér

Az Európai Unió versenyjoga


Árpolitika

Tárgykör. A túlzott árak alkalmazása, a felfaló árazás, a diszkriminatív árazás, a szelektív árcsökkentés, az árprés, valamint a hűségkedvezmények alkalmazása mind az árképzés szabadságával való visszaélést jelentik. A vásárlók vagy a tagállamok szerinti diszkrimináció az áron kívül más szerződési feltételek szelektív alkalmazásával is megvalósítható, de a legtipikusabb mégis az eltérő árak megállapítása. A túlzott ár és a felfaló árazás egymásnak ellenpólusai: az előbbi egyfajta extraprofitot jelent, míg az utóbbi révén a vállalkozás a költségei alatt árazva (legalábbis rövid távon) veszteséget halmoz fel. Ebből is adódik, hogy amíg a túlzott árazás a fogyasztókra közvetlenül negatív hatással jár, addig a felfaló árazás rövid távon jónak tűnik, de hosszabb távon, a versenytársak kivonulását követően – feltételezve, hogy újabb szereplők nem tudnak belépni kellő mértékben – itt is kizsákmányoló áremelésre lehet számítani.

Az Európai Unió versenyjoga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 613 8

„A hét évvel ezelőtt megjelent mű új kiadása az európai versenyjog újabb fejleményeivel felfrissítve tartalmaz a vállalkozók számára olyan fontos tudnivalókat, mint az autósoknak a KRESz. …Az uniós versenyjoggal foglalkozni két okból sem haszontalan: egyrészt a magyar versenytörvény is jelentős részben az uniós fejleményeket követi …, másrészt az Európai Unió belső piacán tevékenykedő vállalkozásoknak az uniós játékszabályokat ismerniük elengedhetetlen.” – részlet Vörös Imre ajánlójából.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-az-europai-unio-versenyjoga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave