Tóth Tihamér

Az Európai Unió versenyjoga


Kizárólagossági megállapodással elért piaclezárás

Piaclezáró forgalmazási megállapodások. Az erőfölényes helyzetben levő vállalkozás már nagyságából és az ezzel járó előnyökből (nagyobb reklámozási lehetőség, gazdaságos termelési szint) kifolyólag is előnyt élvez a fogyasztók „elcsábítása” terén. E kikötésekkel ugyanis a piacralépést akadályozzák, aminek biztosítása különösen fontos olyan szerkezetű piacnál, ahol egy vagy több vállalkozás domináns helyzetet élvez. Ezért tilosnak minősülnek a vertikális korlátozásoknál már ismertetett bizonyos „vevőlekötési” módszerek, mint például a kizárólagos beszerzés kikötése (például Hoffman–La Roche eset). A már említett AKZO-ügyben a Bíróság azt is leszögezte, hogy amennyiben az erőfölényes vállalkozás vevőit – akár azok kifejezett kérésére is – kötelezettség vagy ígéret elfogadtatásával úgy köti magához, hogy a vevők teljes szükségletüket vagy azok nagy részét csak tőle elégíthetik ki, akkor a 102. cikk értelmében vett erőfölénnyel való visszaélés valósul meg.486

Az Európai Unió versenyjoga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 613 8

„A hét évvel ezelőtt megjelent mű új kiadása az európai versenyjog újabb fejleményeivel felfrissítve tartalmaz a vállalkozók számára olyan fontos tudnivalókat, mint az autósoknak a KRESz. …Az uniós versenyjoggal foglalkozni két okból sem haszontalan: egyrészt a magyar versenytörvény is jelentős részben az uniós fejleményeket követi …, másrészt az Európai Unió belső piacán tevékenykedő vállalkozásoknak az uniós játékszabályokat ismerniük elengedhetetlen.” – részlet Vörös Imre ajánlójából.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-az-europai-unio-versenyjoga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave