Tóth Tihamér

Az Európai Unió versenyjoga


Szerződéskötés megtagadása

A tárgykör. Az erőfölényes helyzetben levő vállalkozás visszaélést valósíthat meg, ha objektív indok nélkül elzárkózik a szerződéskötéstől. Az elzárkózással egyrészt büntetni lehet egy versenytárs felé is kacsintgató vevőt – ennyiben e magatartás a kizárólagos forgalmazás vagy árukapcsolás jelleggel értékelendő. Egy másik esetcsoport, amikor a domináns (a gyakorlatban gyakran monopolista) vállalkozás egy üzletileg fontos inputtól zárja el saját versenytársait. Ez utóbbi esetkörrel külön is foglalkozunk, az alapvető eszközök tana és a szellemi tulajdon licencia körében. Itt most csak annyit említünk meg, hogy az alapvető eszközök tana és a szállítás megtagadása között szoros átfedés áll fenn. Olyannyira, hogy minden bizonnyal nem is két külön visszaéléstípusról van szó. Ezt mutatja a Törvényszék egyik ítélete:

Az Európai Unió versenyjoga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 613 8

„A hét évvel ezelőtt megjelent mű új kiadása az európai versenyjog újabb fejleményeivel felfrissítve tartalmaz a vállalkozók számára olyan fontos tudnivalókat, mint az autósoknak a KRESz. …Az uniós versenyjoggal foglalkozni két okból sem haszontalan: egyrészt a magyar versenytörvény is jelentős részben az uniós fejleményeket követi …, másrészt az Európai Unió belső piacán tevékenykedő vállalkozásoknak az uniós játékszabályokat ismerniük elengedhetetlen.” – részlet Vörös Imre ajánlójából.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-az-europai-unio-versenyjoga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave