Büntető versenyjogi bírság. A 17. sz., majd a mai 1/2003. sz. rendeletet szövegező tagállamok annak idején mintha a jövőbe láttak volna. A rendelet kifejezetten deklarálja, hogy a Bizottság által kiszabott bírságok nem tekinthetők büntetőjogi jellegűnek, azaz azok közigazgatási jogi szankciók. Sokáig, ameddig a Bizottság viszonylag „csendben” érvényesítette a kartelltilalmat, és a bírságok összege sem lépte át a cégek tűréshatárát, e mondatnak nem volt igazából jelentősége. Azt követően viszont, mikor a Bizottság más dimenzióba helyezte a kartellezők szankcionálását, kiderült, hogy nincs túl sok relevanciája, amennyiben a strassbourgi bírák az uniós jog belső miniősítéstől függetlenül döntik el, egy szankció mikor kriminális és mikor nem az. A versenyjog tipikus példája annak, hogy a közigazgatási jogi büntetés jelleg, mértéke és célja alapján „összecsúszik” a büntetőjoggal. Az ágazati szakigazgatások jogában bevett dolog ugyanúgy büntetésre és elrettentésre, megelőzésre hivatkozni, továbbá a szankciók mértéke nem ritkán meg is előzi a büntetőjogiakét. Vannak természetesen különbségek, a büntetőjog elvitathatatlan előjoga személyi szabadságtól tartósan megfosztani embereket (rövidebb ideig tartó elzárásról a nemrég novellált szabálysértési kódex is rendelkezik). Tipikusan a büntetőjogi büntetéstől várjuk el a stigmatizálást (ennek formális megvalósulása a büntetett előélet nyilvántartása), de a versenyhivatali (vagy egyéb jogalkalmazó hatóságok) által kiadott, bírságokat kommentáló sajtóközlemények is igyekeznek közhírré tenni, hogy a versenyszabályokat megsértő „gonosz” vállalatok mily módon sértették meg a fogyasztói érdekeket. Nem véletlen, hogy versenyjogi vagy más közigazgatási jogi témával manapság nem lehetséges az emberi jogok témaköre megemlítése nélkül foglalkozni.