Tóth Tihamér

Az Európai Unió versenyjoga


Az uniós versenypolitika területei, céljai és története

Egységes piac. A közösségi, majd uniós együttműködés legfőbb célja/eszköze mindig is az volt, hogy a tagállamok közötti vámok, mennyiségi korlátozások és egyéb intézkedések eltörlésével egy óriási méretű belső piacot teremtsenek, ahol áruk, személyek, szolgáltatások és tőke szabadon áramolhatnak. Miután az elválasztó állami falakat sikerült lebontani, nem lett volna szerencsés, hogy a magánszféra olyan tevékenységet folytasson, amely új határokat emelne a tagállamok közé azáltal, hogy kartelleket létrehozva, a párhuzamos kereskedelmet korlátozva, erőfölényes helyzetükkel visszaélve, nemzeti monopóliumok egymás közötti fúziójával negatív módon befolyásolják a tagállamok közötti kereskedelmet, sértve ezzek a ma már több mint félmilliárd európai fogyasztó érdekeit.

Az Európai Unió versenyjoga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 613 8

„A hét évvel ezelőtt megjelent mű új kiadása az európai versenyjog újabb fejleményeivel felfrissítve tartalmaz a vállalkozók számára olyan fontos tudnivalókat, mint az autósoknak a KRESz. …Az uniós versenyjoggal foglalkozni két okból sem haszontalan: egyrészt a magyar versenytörvény is jelentős részben az uniós fejleményeket követi …, másrészt az Európai Unió belső piacán tevékenykedő vállalkozásoknak az uniós játékszabályokat ismerniük elengedhetetlen.” – részlet Vörös Imre ajánlójából.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-az-europai-unio-versenyjoga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave