Tóth Tihamér

Az Európai Unió versenyjoga


A nehéz helyzetű cégek megmentésére és szerkezetátalakítására adott állami támogatásokra vonatkozó uniós iránymutatás1200

Hatály. A Bizottság 2004-ben fogadta el a jelenleg irányadó szabályokat (korábban 1994-ben, majd 1999-ben hozott nyilvánosságra hasonló iránymutatást).1201 Először 2009-ben, majd 2012-ben is meghosszabbították e szabályok hatályát, mely szabályok az állami támogatás modernizáció keretében újragondolás alatt állnak. Az ötévenként megújuló szabályok sok tekintetben követték a korábbi iránymutatásokat, de ahhoz képest egyre szigorúbb feltételekhez kötik a szerkezetátalakítási és megmentési támogatásokat. Az iránymutatás valamennyi gazdasági ágazatban érvényes, kivéve az acélipart és szénbányászatot. Egyes kivételekkel alkalmazható a halászatban és az akvakultúra terén, a mezőgazdaságban pedig sajátos, kiegészítő szabályok is alkalmazandók.

Az Európai Unió versenyjoga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 613 8

„A hét évvel ezelőtt megjelent mű új kiadása az európai versenyjog újabb fejleményeivel felfrissítve tartalmaz a vállalkozók számára olyan fontos tudnivalókat, mint az autósoknak a KRESz. …Az uniós versenyjoggal foglalkozni két okból sem haszontalan: egyrészt a magyar versenytörvény is jelentős részben az uniós fejleményeket követi …, másrészt az Európai Unió belső piacán tevékenykedő vállalkozásoknak az uniós játékszabályokat ismerniük elengedhetetlen.” – részlet Vörös Imre ajánlójából.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-az-europai-unio-versenyjoga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave