Tóth Tihamér

Az Európai Unió versenyjoga


A de minimis szabály

Csekély jelentőségű esetek. A 101. cikk alkalmazásához értelemszerűen az szükséges, hogy a megállapodás vagy egyeztetett gyakorlat, amelynek célja vagy hatása a verseny korlátozása, a tagállamok közötti kereskedelmet érzékelhető mértékben befolyásolja. A Bíróság ezt, a 101. cikk (1) bekezdése alól kivételt jelentő íratlan szabályt a Völk kontra Vervaecke eset243 során fektette le. Ebben a német mosógépgyártó belga partnerének abszolút területi védelemmel párosított kizárólagos forgalmazási jogot biztosított – az ilyen megállapodás a 101. cikkbe ütközik. Mivel azonban a Völk németországi piaci részesedése a 0,5%-ot is éppen hogy csak elérte, a Bíróság nem tartotta az esetet a 101. cikk (1) bekezdésébe ütközőnek.

Az Európai Unió versenyjoga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 613 8

„A hét évvel ezelőtt megjelent mű új kiadása az európai versenyjog újabb fejleményeivel felfrissítve tartalmaz a vállalkozók számára olyan fontos tudnivalókat, mint az autósoknak a KRESz. …Az uniós versenyjoggal foglalkozni két okból sem haszontalan: egyrészt a magyar versenytörvény is jelentős részben az uniós fejleményeket követi …, másrészt az Európai Unió belső piacán tevékenykedő vállalkozásoknak az uniós játékszabályokat ismerniük elengedhetetlen.” – részlet Vörös Imre ajánlójából.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-az-europai-unio-versenyjoga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave