Tóth Tihamér

Az Európai Unió versenyjoga


Szabványosítási megállapodások

Jellemzői. A szabványosítás különböző formákat ölthet, a konszenzuson alapuló szabványoknak az elismert európai vagy nemzeti szabványügyi testületek általi elfogadásától a konzorciumokon és fórumokon át az önálló vállalkozások közötti megállapodásokig. A műszaki standardokról, szabványokról rendelkező megállapodásoknak is lehetnek versenyellenes hatásai: más technikai jellemzőkkel bíró termékek forgalmazásának korlátozása, nemzeti szabványokra való hivatkozással az import korlátozása, a műszaki fejlődés előmozdítása – a 101. cikk (1) bekezdés b) pontja külön is megemlíti a „műszaki fejlesztés” korlátozását mint a versenyszabályokba ütköző tevékenységet. Az új közlemény kitér a közösen meghatározott általános szerződési feltételekre (ÁSZF) is.

Az Európai Unió versenyjoga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 613 8

„A hét évvel ezelőtt megjelent mű új kiadása az európai versenyjog újabb fejleményeivel felfrissítve tartalmaz a vállalkozók számára olyan fontos tudnivalókat, mint az autósoknak a KRESz. …Az uniós versenyjoggal foglalkozni két okból sem haszontalan: egyrészt a magyar versenytörvény is jelentős részben az uniós fejleményeket követi …, másrészt az Európai Unió belső piacán tevékenykedő vállalkozásoknak az uniós játékszabályokat ismerniük elengedhetetlen.” – részlet Vörös Imre ajánlójából.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-az-europai-unio-versenyjoga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave