Kártalanítás jár az ártatlanul elszenvedett egyes eljárási kényszerintézkedések (előzetes letartóztatás, házi őrizet, ideiglenes kényszergyógykezelés), illetőleg jogerősen kiszabott és (részben) végrehajtott egyes büntetőjogi szankciók (szabadságvesztés, javítóintézeti nevelés, kényszergyógykezelés) miatt. Kártalanítás akkor is jár, ha a terheltet ugyan elítélik, de az itt említett szabadságelvonások tartama meghaladja a jogerős ítéletben meghatározott szabadságvesztés tartamát, vagy a terheltet nem ítélik szabadságvesztésre.

A kasszatórius jogkör gyakorlása az elsőfokú bíróság határozatának hatályon kívül helyezését jelenti. A másodfokú bíróság ezen döntéséhez azonban szükségszerűen járul egy további döntés vagy intézkedés is az alábbiak közül:

A kasszatórius jogkör gyakorlása a felülbírált ügydöntő határozat(ok) hatályon kívül helyezését takarja. Harmadfokú eljárásban ez jelentheti csak a másodfokú vagy a másod- és az első fokú határozat hatályon kívül helyezését. Ezen döntés mindig együtt jár valamely más döntéssel az alábbiak közül:

A katonai büntetőeljárás a törvényben meghatározott esetekben a katona, a Magyar Honvédség tényleges állományú tagja, a büntetés-végrehajtási szervezet és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja, valamint a szövetséges fegyveres erő Magyarországon állomásozó tagja által elkövetett bűncselekmény miatt lefolytatott sajátos (külön) eljárás. A katonai büntetőeljárásra vonatkozó eltérő rendelkezések azért szükségesek, mert általában a katonák az általánostól nagymértékben eltérő életviszonyok között követnek el bűncselekményeket. A katonai büntetőeljárásban rendkívül sajátos a bíróság összetétele, és csak katonai ügyész járhat el. Lásd még: katonai tanács.

Katonai büntetőeljárásban sajátos összetételű tanács jár el mind első fokon, mind a perorvoslatok során: bíróként csak katonai bíró járhat el, az ülnökök pedig katonai ülnökök.

A büntetőeljárásban közkegyelmi és egyéni kegyelmi eljárás folytatható le. A közkegyelmet az Országgyűlés gyakorolja, ilyenkor meghatározott bűncselekmény-csoportok elkövetői általános kegyelemben részesülnek. Egyéni kegyelmet adott ügyben a köztársasági elnök – a vádirat benyújtásáig a legfőbb ügyész, ezt követően az igazságügyért felelős miniszter előterjesztését követően – gyakorolja.

Kényszerintézkedés a büntetőeljárás során foganatosított, kényszert tartalmazó eljárási cselekmény. Két fő csoportja a személyi szabadságot korlátozó (például előzetes letartóztatás, őrizetbe vétel) és a személyi szabadságot nem korlátozó (például házkutatás, zár alá vétel) kényszerintézkedések.

Kényszerintézkedést csak a törvényben meghatározott esetekben és módon lehet elrendelni, illetőleg foganatosítani. A törvényben meghatározott eset követelménye szerint csak a törvényben meghatározott fajtájú kényszerintézkedésekre kerülhet sor, és azokra is csak a törvényi feltételek fennállása esetén. A törvényes mód a törvényes szervre, törvényes határozatra (aktusra), törvényes időtartamra és a törvényes foganatosításra utal.

A sértett, a magánvádló és az egyéb érdekelt – ha e törvény nem ír elő személyes közreműködési kötelezettséget – a jogait a képviselője útján is gyakorolhatja. Képviselőként meghatalmazás alapján ügyvéd, nagykorú hozzátartozó vagy külön törvényben erre feljogosított személy járhat el.

A hatóság hivatalos iratainak az érintett személy részére átadása. Módjai: személyesen; posta útján; hirdetményi úton; a hatóság kézbesítője útján; nemzetközi jogsegély keretében; külön jogszabály alapján. A címzett az iratot a küldőnél is átveheti. Az iratot – az idézés kivételével –, ha a sértettnek vagy az egyéb érdekeltnek kézbesítési megbízottja van, annak kell kézbesíteni. A kézbesítés szabályszerű, ha a címzett vagy helyette külön jogszabály szerint átvételre jogosult más személy átvette.

Büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés büntetés végrehajtása vagy szabadságelvonással járó intézkedés foganatosítása céljából a nem (nem csak) magyar állampolgár terhelt kiadható más államnak, ha a megkereső állam biztosítékot ad arra nézve, hogy nem hajt végre a kiadni kérttel szemben halálbüntetést, más bűncselekmény miatt nem folytat le eljárást (nem hajt végre szabadságelvonó büntetést), és a kiadni kért személy a lefolytatott büntetőeljárás, illetőleg végrehajtott büntetés után elhagyhatja a megkereső állam területét.

A Be.-be a 2006. évi XIX. törvénnyel beiktatott kifogás intézménye lehetőséget biztosít arra, hogy a vádlott és védője, illetve a magánfél már az eljárás során hatással legyen az eljárás időszerűségére. Kifogás akkor terjeszthető elő, ha

Az eljáró bíróság kijelölése akkor merül fel, ha a vonatkozó hatásköri- vagy illetékességi szabályok szerint nem állapítható meg az eljáró bíróság. A bíróságok között felmerült hatásköri vagy illetékességi összeütközés esetében az eljáró bíróságot az ügyész indítványának beszerzése után ki kell jelölni. A hatásköri, illetve illetékességi összeütközés lehet pozitív és negatív. Pozitív hatásköri vagy illetékességi összeütközésnél több olyan bíróság is van, amely le akarja folytatni az eljárást, míg negatív hatásköri vagy illetékességi összeütközés esetén nincs olyan bíróság, amely lefolytatná az eljárást. A kijelölésről a törvényszék másodfokú tanácsa határoz, ha az összeütközés a területén levő helyi bíróságok között; a kijelölésről az ítélőtábla határoz, ha a hatásköri összeütközés a területén lévő törvényszék és helyi bíróság között, avagy az illetékességi összeütközés a területén lévő törvényszékek vagy a területén lévő különböző törvényszékekhez tartozó helyi bíróságok között merült fel. A kijelölésről a Kúria határoz, ha a hatásköri összeütközés a különböző ítélőtáblákhoz tartozó törvényszékek és helyi bíróságok, a törvényszék katonai tanácsa és a törvényszék más tanácsa, illetőleg más törvényszék, a törvényszék és az ítélőtábla, Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa és a Fővárosi Ítélőtábla más tanácsa, illetőleg más ítélőtábla, a Kúria és az ítélőtábla, avagy az illetékességi összeütközés az ítélőtáblák vagy különböző ítélőtáblákhoz tartozó törvényszékek, illetőleg helyi bíróságok között merült fel. Az eljáró bíróságot a Kúria jelöli ki akkor is, ha az illetékességet meghatározó körülmények nem állapíthatók meg.

Kiküldött bíróként a bíróság hivatásos bíró tagja járhat el abban az esetben, ha a bizonyítás tárgyaláson nem végezhető el, vagy rendkívüli nehézségbe ütközik. Az így lefolytatott bizonyításról felvett jegyzőkönyvet a tárgyaláson fel kell olvasni és ezzel a tárgyalás anyagává tenni. Jogaik gyakorlása érdekében a vádlottat, a védőt vagy a sértettet – néhány esetet kivéve – értesíteni kell a kiküldött bíró által lefolytatandó bizonyítási cselekmény helyéről és idejéről. Kiküldött bíró útján lehet például kihallgatni a tizennegyedik életévét be nem töltött személyt, akit a nyomozás során a bíróság (nyomozási bíró) nem hallgatott ki tanúként, de tanúkénti kihallgatása szükségessé vált. Lásd még: megkeresett bíróság.

A kioktatás az eljárási cselekménnyel érintett személyek tájékoztatása annak érdekében, hogy az őket megillető jogokat gyakorolhassák, illetve az őket terhelő kötelezettségeket teljesíteni tudják. A cselekménnyel érintett személyek egyrészt a büntetőeljárásban részt vevő személyek, másrészt a bizonyításban részt vevő személyek lehetnek. A kioktatási kötelezettség mindig azt a hatóságot terheli, amely előtt éppen az eljárás folyamatban van. A figyelmeztetés elmaradásával felvett bizonyíték a későbbiekben bizonyítékként nem vehető figyelembe, illetve súlyos eljárási szabálysértésként az ügydöntő határozat hatályon kívül helyezését vonja maga után.

A diplomáciai és a nemzetközi jogon alapuló egyéb személyes mentességet élvező személy sérelmére elkövetett rágalmazás vagy becsületsértés csak a sértett diplomáciai úton kijelentett kívánatára büntethető. A kívánat hiánya a büntetőeljárás lefolytatását megakadályozó ok.

Az eljáró hatóság tagjainak kizárására vonatkozó szabályok azt biztosítják, hogy mindenki ügyében független és pártatlan hatóságok járjanak el. A kizárási szabályok tehát az ügyek elintézésének tárgyilagosságát, elfogulatlanságát, illetve a személyes befolyástól mentes eljárást, továbbá az eljárási funkciók megoszlása garanciáinak érvényesülését hivatottak szolgálni.

A bíróság függetlenségének és pártatlanságának garanciális követelményéhez kapcsolódik a bíró kizárásának törvényi szabályozása. A büntetőeljárási törvény szerint kizárt bírónak az ítélethozatalban való közreműködése abszolút eljárási szabálysértés, így a másodfokú eljárás során az első fokú ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárásra utasítását eredményezi.

Megalapozottan feltehető, hogy a terhelt – különösen a tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével, tárgyi bizonyítási eszköz, okirat megsemmisítésével, meghamisításával vagy elrejtésével – meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást.

A „vegyes” büntetőeljárási rendszer az akkuzatórius és az inkvizitórius rendszerek egyesítéséből jött létre: mindkét rendszerből átvette a megfelelőnek tartott elemeket, s azokat igyekezett optimalizálni. Törekedett a közérdek (állami érdek) és magánérdek (egyéni szabadságjogok) egyensúlyának fenntartására. Nyomozati szakban – célszerűségi szempontból – inkább az inkvizitórius elemeket, a tárgyalás során – a fokozott jogvédelem biztosítására – inkább az akkuzatórius elemeket építette be.

A büntetőeljárási törvényben számos olyan előírást találunk, amelyek az eljárás résztvevői közötti hozzájárulásokra, beleegyezésekre, egyezségek, megállapodások kötésére vonatkozó elemeket tartalmaznak. Ez nemcsak az olyan különeljárásokban érvényes, mint például a magánvádas eljárások, amelyekben az eljárásban részt vevők rendelkezési joga szélesebb körű, mint a rendes büntetőeljárásban, hanem azokban az eljárásokban is, ahol a klasszikus, kontradiktórius tárgyalás a jellemző. Ilyen konszenzuális elem például a francia jogban a korrekcionalizáció, azaz a bírónak az a lehetősége, hogy a cselekményt bűntett helyett vétségi kategóriába sorolja (elsősorban beismerő vallomásnál, nyomatékos enyhítő körülmények fennállása vagy be nem fejezett bűncselekmény esetén van erre lehetőség). Hasonlóan konszenzuális jogintézmény a közvetítői eljárás (mediáció) és a vádalku is. Tágabb értelemben vádalku minden olyan eljárás, amely a terhelt beismerésén alapul, és ennek fejében kedvezményeket nyújt (például a hazánkban érvényesülő nyomozati alku és a tárgyalásról lemondás is), szűkebb értelemben vett vádalku pedig a beismerésben lévő vádlott esetén a vád és a védelem megegyezése a vád tárgyáról és a vád tárgyává tett bűncselekmény miatt kiszabandó szankcióról.

Az ügyészi szakban egyes, az eljárást a hagyományos bírói útról elterelő döntések meghozatala nem csupán az ügyész álláspontjától függ, hanem szükség van arra, hogy a terhelt, sőt bizonyos esetekben a sértett is egyetértsen a tervezett intézkedéssel. A hozzájárulás lehet kifejezett vagy hallgatólagos. A vádemelés elhalasztása esetén a terhelt hozzájárulása szükséges, ha az ügyész kötelezettséget, magatartási szabályt kíván előírni. A döntés meghozatala előtt ezért tisztázni kell, hogy a gyanúsított a kilátásba helyezett magatartási szabályok megtartását és kötelezettségek teljesítését vállalja-e és képes-e teljesíteni. Amennyiben a sértett részére kártérítés megfizetésére vagy az okozott kár más módon való jóvátételére kívánja kötelezni az ügyész a terheltet, a sértett beleegyezésére is szükség van. Amennyiben a sértett nem járul hozzá e kötelezettségek előírásához, a vádemelés elhalasztásának lehetősége továbbra is fennáll, de az említett kötelezettségek előírása nélkül. A közvetítői eljárásra utalás csak abban az esetben alkalmazható, ha ehhez a sértett és a terhelt is hozzájárul. A terhelt és az ügyész egyetértésének más eljárások alkalmazásánál is szerepe van (például tárgyalásról lemondás, a tárgyalás mellőzése, míg az ügyész és a terhelt beleegyezésén túl a sértett egyetértését is megkívánja a közvetítői eljárásra utalás.) A konszenzus elengedhetetlen a vádalku vagy más ehhez hasonló megoldások alkalmazásánál.

Az eljárási feladatok megoszlásának elve az eljárás alanyai (ügyfelek) által végzett háromféle alapvető eljárási tevékenység (vád, védelem, ítélkezés) önállóságát, elkülönülését, vagyis az eljárásban érvényesülő funkciómegosztást jelenti.

A Be.-ben meghatározott esetekben lehetőség van arra, hogy a vádlott és a tanú korábban tett vallomásait a bizonyítás során felhasználják. Ehhez a vallomás ismertetésére, felolvasására van szükség. A vádlott korábbi vallomása akkor használható fel, ha a vádlott a tárgyaláson nem kíván vallomást tenni, vagy ha a távollétében folytatják le a tárgyalást. Speciális rendelkezések vonatkoznak a korábbi vallomás felhasználására, ha a vádlottat a nyomozás során tanúként hallgatták ki, és e vallomást kívánja a bíróság a tárgyalás anyagává tenni, vagy ha más eljárásban gyanúsítottként vagy vádlottként tett vallomás felhasználására kerül sor.

A kölcsönös elismerés elve az Európai Unió jogának, ezen belül az EU igazságügyi együttműködésének, illetve az európai büntetőjognak egyik alapelve. A kölcsönös elismerés elvét deklaráló, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 82. és 83. cikke alapján az Unióban a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés, a büntetőügyekben hozott bírósági ítéletek és határozatok kölcsönös elismerésének elvén alapul, és magában foglalja a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítését. Ez a következő területekre terjed ki:

A környezettanulmány tartalmazza a fiatalkorú terheltről a közoktatásról szóló törvény felhatalmazása alapján az intézmény által nyilvántartott és kezelt adatokat, vagy a munkahely által adott tájékoztatást. A környezettanulmányt a pártfogó felügyelő készíti el, ehhez a rendőrség közreműködését igénybe veheti.

A Be. lehetővé teszi, hogy a vádemelés elhalasztása esetén az ügyész kötelezettségeket és/vagy magatartási szabályokat írjon elő a terhelt számára. A kötelezettségek – nem taxatív – felsorolását maga a Be. tartalmazza, míg a magatartási szabályokat a Btk.-ban találjuk, hiszen azok a pártfogó felügyelet magatartási szabályaival azonosak. A felsoroltakon kívül azonban – az egyéniesítés követelményének megfelelően – az ügyész más, az ügy jellegéhez és a terhelt személyéhez igazodó kötelezettségeket és/vagy magatartási szabályokat is előírhat. A Be.-ben felsorolt kötelezettségek a következők: a terhelt

Ez a bizonyítási rendszer az 1215-ös IV. lateráni zsinat által megalkotott inkvizitórius eljáráshoz kapcsolódik, és a XIX. századig alkalmazták a büntetőeljárásokban. A lényege, hogy csak az előírt szabályok szerint lehetett az eljárást lefolytatni és a vádlott bűnösségét megállapítani. Az eljárás során ténybizonyítás folyt, amelynek keretében be kellett szerezni két szavahihető tanú egybehangzó, a vádlott bűnösségét alátámasztó vallomását, illetve a vádlott önként tett beismerő vallomását. Csak ezek voltak teljes értékű bizonyítékok. A vádlott beismerő vallomásának megszerzése érdekében, az önkéntesség ösztönzésére a kínvallatás (tortúra) is megengedett volt egészen a XVIII. század végéig. A kötött vagy legális bizonyítási rendszernek két alrendszere alakult ki: a) a pozitíve kötött és b) a XVIII. század második felében létrejött negatíve kötött bizonyítási rendszer.

A közigazgatási hatóságok közreműködési kötelezettsége: A közigazgatási hatóságok a hatáskörükbe tartozó módon, a büntetőeljárás sikerének biztosítása érdekében kötelesek a bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság által foganatosított eljárási cselekményeknél közreműködni.

A közvetítői eljárást a közvetítői tevékenységet végző pártfogó felügyelő, vagy a pártfogó felügyelői szolgálatként kijelölt szervvel – pályázat útján – közvetítői tevékenység végzésére szerződésben álló ügyvéd folytatja le. Azt, hogy melyik pártfogó felügyelői szolgálat illetékes, a büntető ügyekben eljáró bíróság, illetőleg ügyész székhelye határozza meg. Ha a közvetítői eljárásra utalt ügy körülményei indokolják, egy ügyben több közvetítő is kijelölhető.

A közvetlenség elve azt jelenti, hogy a bíróság határozatát kizárólag a tárgyaláson megvizsgált bizonyítékokra alapozhatja. Ezen elv következetes érvényesülésére a bírósági tárgyaláson van mód. E követelményt több részletszabály is alátámasztja (például a tárgyalás folytonosságára, a bizonyítás felvételére vonatkozó rendelkezések), azonban a közvetlenség elve alól a törvény meghatározott esetekben kivételt enged. A kivételek a bizonyítási eljárás egyes szakaszainak tárgyaláson kívüli lefolytatását teszik lehetővé (például kiküldött bíró vagy megkeresett bíróság általi bizonyításfelvétel, tárgyalásról lemondás alapján tartott nyilvános ülés).

A közvetítői eljárásra utalás a legújabb lehetőség a Be.-ben, amely lehetőséget ad a bírói útról való elterelésre. 2007. január 1-jétől – megfelelve az Európai Unió Tanácsa a sértett büntetőeljárásbeli jogállásáról szóló 2001/220/IB számú 2001. március 15-ei kerethatározatában foglaltaknak – a személy elleni, a közlekedési, illetve a vagyon elleni, ötévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás tartama alatt az ügyész vagy a bíróság az ügyet közvetítői eljárásra utalhatja. Erre az intézkedésre a büntetőeljárás során egyszer van lehetőség, tehát ha az ügyész már közvetítői eljárásra utalta az ügyet, de az nem járt eredménnyel, a bírósági eljárás során nem kerülhet sor ismét a közvetítői eljárásra utalásra. Hivatalból sem az ügyész, sem a bíróság nem alkalmazhatja ezt a megoldást, kizárólag a gyanúsított vagy a sértett indítványára, illetve önkéntes hozzájárulásukkal. További feltétel, hogy

A külföldi bíróság ítélete elismerhető, ezáltal Magyarországon is végrehatható, ha a külföldi bíróság a magyar hatóságok feljelentése alapján vagy a büntetőeljárás átadása folytán járt el , illetőleg a külföldi bíróság olyan cselekmény miatt járt el, amely mind a magyar jog, mind a külföldi állam joga szerint büntetendő.

Olyan sajátos eljárási formák, amelyek során a terhelt büntetőjogi felelősségéről döntenek, azonban vagy további eljárási garanciák mellett (például fiatalkorúak elleni büntetőeljárás, katonai büntetőeljárás) vagy éppen az eljárás gyorsítása érdekében könnyített feltételek között (például bíróság elé állítás, tárgyalás mellőzése). A hatályos büntetőeljárási törvény szövege már nem tartalmazza a „különeljárások” kifejezést, bár a különeljárásokat továbbra is külön fejezetben szabályozza.

A büntetőüggyel összefüggő, bíróság által lefolytatott olyan sajátos eljárások, amelyek során nem a terhelt büntetőjogi felelősségéről döntenek (például feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezés utólagos módosítása, utólagos összbüntetésbe foglalás).

A tanú akkor nyilvánítható különösen védetté, ha:

A különösen védett tanú a tárgyalásra nem idézhető. Ha a vádlott, a védője vagy az ügyész a különösen védett tanúhoz kérdés feltevését indítványozta, illetőleg a különösen védett tanúhoz a tanács elnöke tesz fel kérdést, a bíróság elrendeli, hogy a nyomozási bíró a vádlott, a védője vagy az ügyész által feltett kérdésekre ismételten kihallgassa a különösen védett tanút. A különösen védett tanúhoz feltett kérdések tartalmi korlátját jelenti, hogy azok közvetlenül nem irányulhatnak a különösen védett tanú személyének és tartózkodási helyének felfedésére.

A tárgyalás előkészítése vagy a tárgyalás során, ha a vádlott vagy a védő a különösen védetté nyilvánított tanút megnevezi, vagy a személyét más, kétséget kizáró módon azonosítja, a bíróság a tanú különösen védetté nyilvánítását megszünteti. Ekkor ugyanis már nem áll fenn egy vagy több azon okok közül, amelyek a különösen védett tanúvá nyilvánításhoz együttesen szükségesek. A különösen védett státusz megszüntetése után a tanú idézésére és kihallgatására az általános szabályok irányadóak; de ha szükséges, a tanács elnöke hivatalból vagy indítványra a tanú védelmének más formáját kezdeményezi.

A bíróság határozatát többségi szavazattal hozza. A kisebbségi véleményen lévő bíró jogosult az írásba foglalt különvéleményét a tanácsülésről készült jegyzőkönyvhöz csatolni. A különvélemény az ügyben eldöntendő bármely kérdésre vonatkozhat (bűnösség megállapítása, büntetés kiszabása stb.) Lásd még: szavazás.