Matiscsákné Lizák Marianna (szerk.)

Emberi erőforrás gazdálkodás


Teljesítmény megvalósulása és nyomon követése

A célok tisztázása (érthetővé, világossá tétele), illetve a teljesítmény megtervezése után következik magának az egyénre szabott teljesítménynek a megvalósulása. Ennek megállapodott időkereteken belüli elérhetőségéhez nemcsak a munkavállalónak, hanem a vezetőnek, sőt a szervezet egészének is hozzá kell járulnia.

Emberi erőforrás gazdálkodás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 617 6

A könyv szerzői - több felsőoktatási intézmény (Eger, Gödöllő, Miskolc, Szeged és Pécs) HR iránt elkötelezett oktatói és kutatói - egy egységes, az emberi erőforrás gazdálkodással kapcsolatos felfogás bemutatását tűzték ki célul.

A kiadvány a nemzetközi és hazai sztenderdeknek megfelelő témaköröket mutatja be, de elsődleges célja, hogy az elmúlt években megjelenő új módszereket, fogalmakat, eszközöket és gyakorlatokat ismertesse. Egyes fejezetei önmagukban is értelmezhetőek, így a könyv alkalmas különböző oktatási intézmények különböző tantárgyainak oktatására is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/matiscsakne-emberi-eroforras-gazdalkodas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave