Nádas György, Prugberger Tamás

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog


A munkajogi kárfelelősség szabályozásának elvei és rendszere

Elöljáróban meg kell jegyeznünk, hogy ez az a terület, ahol a közép-európai munkajogi szabályozással egyezően a régi magyar Mt. is a legkevésbé tért el a nyugat-európai szabályozástól. Ez is közrejátszik abban, hogy az új magyar munkajogi kodifikáció nemcsak ugyanazon elvek alapján rendezi a munkajognak ezt a területét, hanem konkrét normatív megoldásai is szintén mindenben egyezőek azzal. Mindez a munkáltatónak a munkavállalók irányában fennálló „fürsorge” kötelezettségével áll összefüggésben. Így tehát e jogintézmény jogdogmatikai elemzésénél nem a különbségek, hanem az egyezőségek hangsúlyozandók. Áttérve e rövid bevezető után a jogdogmatikai kérdésekre, e téren is kétirányú a munkáltatónak a munkavállalóval szembeni felelőssége. Egyrészt felel a munkavállalónak a munkaviszonyával összefüggésben az élet, testi épség, valamint az egészség megsértésével okozott kárért, másrészt pedig a munkavállalónak a munkahelyre bevitt olyan vagyontárgyaiért, amelyeket a munkáltató által fenntartott megőrző helyen helyez el. Ez azonban mind a korábbi, mind az új Mt. sommás előírásaiból nem tűnik ki. Az új Mt. 72. pontja ugyanis nem részletezi az ide tartozó munkáltatót terhelő két eltérő felelősségi alakzatot, amelyek közül az egyik az üzemi működés során a munkaválallót érő kárral, míg a másik a munkaválalló által a munkahelyre bevitt tárgyainak megőrzésével függ össze. E két felelősségi formán túlmenően van egy harmadik is, aminek kártérítési vetülete is van. Ez a munkáltatói jogok rendeltetésellenes gyakorlásával függ össze (bérpótlék ki nem fizetése, jogellenes túlmunka, szabadság ki nem adása). Az ide vonatkozó szankciók általában reparatív jellegűek, amelyeket az Mt. az egyes jogintézmények, jog és kötelezettség gyakorlásának megsértésénél helyezett el, a munkáltatót szubszidiáriusan terhelő kártérítési kötelezettséggel együtt.

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 620 6

A hetedik kiadásban megjelenő mű a magyar munkajogi szabályozást középpontba állítva összehasonlító elemzést ad az európai országok hasonló szabályairól, az eltérések vagy a hasonlóságok indokairól. A könyv átdolgozását az új Munka Törvénykönyve, a közszolgálati törvény megalkotása és a közalkalmazotti törvény jelentős módosulása indokolta. A mű két alappillére az individuális munkajog (a munkaviszony szereplői és a munkaviszony tartalma), illetve a kollektív munkajog (kollektív szerződés, szakszervezet, üzemi tanács).

A könyv a jogi felsőoktatás tankönyve, de a feldolgozás teljessége és mélysége miatt e körön túlmutatva haszonnal forgathatják a munkajog gyakorlati szakemberei és a jogalkalmazók is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/prugberger-nadas-europai-es-magyar-osszehasonlito-munka-es-kozszolgalati-jog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave