Nádas György, Prugberger Tamás

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog


Csoportos munkavállalási formák

A nyugat-európai mezőgazdaságban és a rendszerváltással összefüggő agrárstruktúra-átalakulás következtében várhatóan Magyarországon is jelentős intézményként kell kezelni a munkára leszerződő csoportokat, ahol a csoport feje köti meg a szerződést. Ez lehet vállalkozás, de lehet munkaszerződés is, sőt lehet földterületnek csoportos részesművelésbe vagy haszonbérleti megművelésbe való vállalása is. Ha munkaszerződés, akkor a munkáltató a csoport minden tagjával munkaviszonyban áll, de a csoport vezetője külön szerződéssel munkavezetőként szerepel. Vállalkozás esetén a csoport vezetője vagy maga a csoport a vállalkozó. Az első esetben a csoporttagok a csoport fejének – mint vállalkozónak – az „alkalmazottai”, míg a második esetben tagi kollektív munkavégzésről van szó, amely munkaviszonyon kívüli személyes tagi közreműködés egy közösség, illetve társaság munkájában.671

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 620 6

A hetedik kiadásban megjelenő mű a magyar munkajogi szabályozást középpontba állítva összehasonlító elemzést ad az európai országok hasonló szabályairól, az eltérések vagy a hasonlóságok indokairól. A könyv átdolgozását az új Munka Törvénykönyve, a közszolgálati törvény megalkotása és a közalkalmazotti törvény jelentős módosulása indokolta. A mű két alappillére az individuális munkajog (a munkaviszony szereplői és a munkaviszony tartalma), illetve a kollektív munkajog (kollektív szerződés, szakszervezet, üzemi tanács).

A könyv a jogi felsőoktatás tankönyve, de a feldolgozás teljessége és mélysége miatt e körön túlmutatva haszonnal forgathatják a munkajog gyakorlati szakemberei és a jogalkalmazók is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/prugberger-nadas-europai-es-magyar-osszehasonlito-munka-es-kozszolgalati-jog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave