Nádas György, Prugberger Tamás

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog


A szerződéskötési jogosultság problémaköre

Ami a szakszervezetek részéről történő kollektívszerződés-kötési jogosultságot illeti, az 1992. évi Mt. 32. §-a és 33. §-a három feltételt támasztott a szakszervezetekkel szemben. Az első, hogy a szerződést kötő szakszervezet a másik féllel szemben független legyen, a második, hogy a szerződéskötésre a tagjai felhatalmazzák, a harmadik pedig az, hogy az üzemitanács-választáson a jelöltjei a szavazatok több mint felét megszerezzék. Az első két feltétel indokolt és természetes, olyannyira, hogy mindkét kritériumot a munkáltatói érdekképviseleteknél is törvénybe foglalva alkalmazni kell. Sem a korábbi, sem a jelenlegi Mt.-ben a munkáltatókra és érdek-képviseleti szerveikre vonatkozóan azonban a szakszervezeteket terhelő harmadik kritériumot semmi sem ellentételezi! Sőt, a problémát még növeli az, hogy bár az új Mt. 276. §-a eltörölte a kollektív szerződés megkötésének előfeltételét képező üzemitanács-választási eredményt és csak a tényleges taglétszámot veszi figyelembe, azonban nem követeli meg a KSZ-kötés reprezentativitás feltételeként az egyedüli vagy konföderációs több mint 50%-os taglétszámmal való rendelkezést, hanem megelégszik a 10%-os taglétszám igazolásával. Ez azonban már részben az ágazati, főképpen pedig a firma (vállalati) kollektív szerződés problémája.

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 620 6

A hetedik kiadásban megjelenő mű a magyar munkajogi szabályozást középpontba állítva összehasonlító elemzést ad az európai országok hasonló szabályairól, az eltérések vagy a hasonlóságok indokairól. A könyv átdolgozását az új Munka Törvénykönyve, a közszolgálati törvény megalkotása és a közalkalmazotti törvény jelentős módosulása indokolta. A mű két alappillére az individuális munkajog (a munkaviszony szereplői és a munkaviszony tartalma), illetve a kollektív munkajog (kollektív szerződés, szakszervezet, üzemi tanács).

A könyv a jogi felsőoktatás tankönyve, de a feldolgozás teljessége és mélysége miatt e körön túlmutatva haszonnal forgathatják a munkajog gyakorlati szakemberei és a jogalkalmazók is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/prugberger-nadas-europai-es-magyar-osszehasonlito-munka-es-kozszolgalati-jog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave