Nádas György, Prugberger Tamás

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog


Az Európai Közösség államai és Nyugat-Európa

Az Európai Közösség magja az az 1951. évi megállapodás volt, amelyben Franciaország, Olaszország, a Benelux államok és Németország szénbányászatát és acéliparát koordinálták lényegében abból a célból, hogy a német nehézipar ne nőhessen túlságosan az itt említett többi országé fölé. Ugyanebből a célból rövidesen kiterjesztették az együttműködést az atomenergia-megállapodással az atomenergiára is, majd 1959-ben egy újabb szerződéssel ezek az államok az együttműködésüket gazdaságuk teljes terjedelmére kiterjesztették. Ezzel alakult meg az Európai Gazdasági Közösség, amelyhez először Dánia, Nagy-Britannia és Írország, majd Görögország, Spanyolország és Portugália csatlakozott. Nagy-Britannia és Írország csatlakozásával egy időben került volna felvételre Norvégia is, itt azonban a népszavazás a kormány belépési törekvése ellen foglalt állást. Ez megismétlődött 1994-ben is. Ugyanakkor a csatlakozás szempontjából kedvező népszavazási eredmények folytán 1995. január 1-jétől az EU tagjává vált Ausztria, Svédország és Finnország. Ezt megelőzően 1991 decemberében a közép-kelet-európai volt kommunista államok közül társult tagsági jogokat kapott Magyarország, a Cseh- és Szlovák Köztársaság, valamint Lengyelország.

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 620 6

A hetedik kiadásban megjelenő mű a magyar munkajogi szabályozást középpontba állítva összehasonlító elemzést ad az európai országok hasonló szabályairól, az eltérések vagy a hasonlóságok indokairól. A könyv átdolgozását az új Munka Törvénykönyve, a közszolgálati törvény megalkotása és a közalkalmazotti törvény jelentős módosulása indokolta. A mű két alappillére az individuális munkajog (a munkaviszony szereplői és a munkaviszony tartalma), illetve a kollektív munkajog (kollektív szerződés, szakszervezet, üzemi tanács).

A könyv a jogi felsőoktatás tankönyve, de a feldolgozás teljessége és mélysége miatt e körön túlmutatva haszonnal forgathatják a munkajog gyakorlati szakemberei és a jogalkalmazók is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/prugberger-nadas-europai-es-magyar-osszehasonlito-munka-es-kozszolgalati-jog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave