Nádas György, Prugberger Tamás

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog


3. § A közép-kelet-európai és a magyar munkajogfejlődés a II. világháborút követő szocialista-kommunista hatalomátvétel után

  1. A II. világháborút lezáró Potsdami Szerződés szovjet érdekszférába utalta a közép-kelet-európai államokat, amelyekben Jugoszlávia kivételével két-három évig tartó nagykoalíciós kormányzást követően a kommunista pártoknak sikerült a hatalmat megszerezni. Ezekben az országokban szovjet mintára államosították a 10 főt meghaladó munkavállalóval dolgozó cégeket, létrehozva az állami vállalatok hálózatát, amely hálózat a központi tervhivatal által kidolgozott népgazdasági (állami) tervnek az egyes vállalatokra lebontott részelemei szerint voltak kötelesek működni.35 Ez a direkt tervutasításos-tervlebontási rendszer érvényesült az önálló kisiparosokat és a vidéki kiskereskedőket ipari termelő, valamint fogyasztási-kereskedelmi szövetkezeti vállalatok esetében is. A mezőgazdasági farmereket a kollektív nagyüzemi farmgazdasági modellbe terelő mezőgazdasági termelő- és szakszövetkezetek pedig a szovjet kolhozrendszerrel ellentétben bár nem tartoztak de iure a direkt tervirányítási rendszer alá, közvetve azonban presszionálva voltak annak elfogadására. Ebben a rendszerben a szovjet–orosz kötött tervirányítási rendszerhez hasonlóan az állami vállalat a közellátást biztosíró gazdaságirányítás legalsó szintű igazgatási egységének számított.36 Ezért az állami vállalati és gazdasági, valamint a gazdaságon kívüli intézményi-igazgatási szektorban egységes munkajogi szabályozás alakult ki, aminek hatálya kiterjedt a fogyasztási szövetkezeti dolgozókra is, míg a (kis)ipari és a mezőgazdasági termelő-, és szakszövetkezeti tagok munkavégzésben megnyilvánuló személyes tagi közreműködését az ágazati szövetkezeti törvényekbe beépített olyan „mini munkatörvénykönyvek” vagy tagi munkavégzési szabályzatminták rendezték, amelyek nem tértek el az állami szektor hivatali és vállalatszerűen gazdálkodó intézményeiben dolgozók alkalmazási jogviszonyát rendező Munka Törvénykönyvétől (Mt.). Ez alól nem volt kivétel Magyarország sem.37
    Ennek megfelelően a komunista hatalomátvétel 1947–49-es időszakában a Szovjetunió egységes, a közszolgálati jogot is magába foglaló „reálszocialista” munkajogot a Munkaügyi Minisztériumot a szintén állami főhatósági szervezetté lett Szakszervezetek Országos Tanácsával (SZOT), valamint a SZOT alá tartozó ágazati szakszervezeti szövetségekkel együtt kiadott országos általános és ágazati kollektív szerződési mintákkal, illetve minta kollektív szerződésekkel alakították ki, amelyek alapján kellett megkötni az államosított vállalatokban, de a közigazgatás hivatalaiban ugyanúgy a kollektív szerződéseket. Az új, szocialista tartalmú magyar munkajog ilyen módon jóval 1951 előtt konzisztenssé válva kialakult, amit már csak kódexbe kellett foglalni. Ezt valósította meg az 1951. évi 7. törvényerejű rendelet (tvr.).
    Kivételt ez alól csak a jugoszláv gazdaságpolitikai és munkaszervezési rendszer jelentett. Jugoszlávia ugyanis, eltérve az itt bemutatott szovjet népi demokratikus gazdaságpolitikai és munkaszervezési modelltől, kialakította a saját, Edward Kargyel által kidolgozott önigazgatási rendszerét, ahol a „gúla” hosszanti keresztmetszetének az egyik hosszanti felét adta a társadalompolitikai önigazgatás, míg a másik felét a gazdasági önigazgatás. A társadalompolitikai önigazgatásban az egyes települések polgárai megválasztották a községi tanácsot és annak elnökét, valamint titkárát, a községi tanács pedig a járási tanács, a járási tanács pedig a megyei tanács küldötteit. Az így, a járási és a megyei küldöttekből megalakult járási és megyei tanácsok hasonlóan alakították meg a maguk előbb leírt szervezetét, a megyei tanácsok pedig delegáltak a hagyományos parlamentnek megfelelő tagállam tanácsába, amely létrehozta az adott tagállam kormányának megfelelő végrehajtó bizottságot, amely megválasztotta annak a miniszterelnöki jogállásnak megfelelő elnökét. Az egyes tagállami küldöttek hasonlóképpen választották meg a jugoszláv szövetségi állam országgyűlésnek megfelelő tanácsát, amely az előbb leírtakhoz hasonlóan választotta meg a szövetségi kormányt, az pedig a szövetségi miniszterelnököt.38
    Ami a jugoszláv gazdaságpolitikai önigazgatást illeti, a társadalompolitikai önigazgatás itt bemutatott valamennyi szintje, de ugyanígy az egyes települések, valamint több településnek járási és/vagy megyei, tagállami, valamint össz-szövetségi szintű kezdeményezéssel azok polgárainak társult közössége jogosult volt a mai üzemnek megfelelő társult munka-alapszervezetet, vagy a mai vállalati szintnek megfelelő társult munkaszervezetet vagy pedig azok szövetségét alakítani. Az egyes társult munka-alapszervezetek kötelesek voltak társult munkaszervezetbe tömörülni, a társult munkaszervezeteknek pedig be kellett lépniük a gazdasági profiljuknak megfelelő társult munkaszervezeti szövetségbe. Ugyanakkor bármely munka-alapszervezet és munkaszervezet kiléphetett a maga szövetségéből és átléphetett a profiljába tartozó és a közigazgatási-államszervezeti szintjéhez tartozó munkaszervezetbe, illetve munkaszervezeti szövetségbe. Eme munkaszervezeti önigazgatási rendszer valamennyi intézményében dolgozók a szövetkezeti munkaviszonyhoz hasonló társult munkaszervezeti tagsági jogviszonnyal dolgoztak. Ez a települési szinttől egészen a központi szintig megszervezett társult munkaszervezeti önigazgatási rendszerhez tartozott szövetségek, társult munkaszervezetek és alapmunkaszervezetek szintén a központi önigazgatási (állami) gazdasági terv figyelembevételével tervszerűen működtek, azonban az egyes szintekre lebontott, csak ajánlott központi, illetve felülről leküldött tervszámokat nem kellett kötelezően végrehajtaniuk, hanem, ha azokkal összhangban folytatták gazdaságvitelüket, a francia állami tervezéshez hasonlóan adókedvezményben, kedvezményes hitelben vagy egyéb pénzügyi támogatásban (pl. dotáció) részesültek.39 Ezzel a jugoszláv gazdaságpolitika átvette a francia cégek működését indirekt módon szabályozó állami gazdasági tervezési rendszert. Szépséghibája azonban a jugoszláv önigazgatási rendszernek mind a társadalompolitikai, mind a társult munkaszervezeti oldalánál az volt, hogy az irányító testületek és személyek megválasztásánál a jelölésbe beleszólt a kommunista pártapparátus megfelelő szintű szervezete.
    Amikor a Szovjetunióban és a Szovjetunióval együttműködött volt KGST tagállamokban az 1960-as évek közepére kimerültek a kötelezően követendő direkt tervirányítás tartalékai, a Szovjetunióban az indirekt gazdasági tervezés és a financiális motivációkra alapozott liberálissá vált vállalatirányítási rendszer kidolgozásába fogott Liebermann és Leontyev professzor közös munkája alapján készült el a szocialista gazdaság indirekt irányítási meghanizmusának az új rendszere, amely sokat átvett a jugoszláv gazdaságpolitikai és gazdasági önigazgatási rendszerből.40 A Szovjetunióban azonban rövid időn belül ismét felülkerekedett ortodox gazdaságpolitika következtében nem tudott kibontakozni. Bevezette viszont a liebermann–leontyevi koncepciót a jugoszláv gazdaságpolitikai rendszer irányába továbbfejlesztve, az 1967-es „Prágai Tavasz” kapcsán az emberarcú szocializmust megvalósítani szándékozó reformkommunista új csehszlovák pártfőtitkár, Ladislav Gomulka rövid regnálása idején Ota Sik,41 amit azonban a Szovjetunió vezette szocialista blokk intervenciója erőszakkal megfojtott. Magyarországon viszont sikerült Nyers Rezsőnek és Fehér Lajosnak az új gazdaságirányítási rendszer mérsékeltebb változatát a gyakorlatba átültetni, aminek alapján az 1976. évi állami vállalati törvénynek (1977. évi VI. tv.) az 1984. évi módosításával kialakításra került és részben a gazdaságirányító szervek küldötteiből, részben a dolgozók által megválasztott tagokból álló vegyes összetételű vállalati tanács által irányított „fél önkormányzati” és a dolgozók gyűlése által irányított „teljes önkormányzati” állami vállalat jelent meg a magyar állami gazdasági szférában.42 Ez, különösen az utóbbi vállalati modell esetében a munkaviszony tartalmára is kihatott. Azt egyre inkább a szövetkezeti tagsági munkaviszonyhoz hasonló egyéni vagy csoport-vállalkozási jellegűvé alakította, ahol az elvégzett munka ellenértékét a helységhasználati díj, az adó és a rezsiköltségek levonása után a nyereség figyelembevételével a maradék elv alapján átalányelszámolás keretében fizették ki. A munkaviszony dinamikus tartalmának vállalkozási jellegűvé válása ellenére azonban a statikus formája a kommunista hatalomátvételkor kialakultak szerint változatlan maradt. Az akkori elmélet azonban a klasszikus munkajogi elmélet mellett43 kialakította a munkavállalás kollektív jogi elméletét is,44 ami azonban a rendszerváltással elvesztette a jelentőségét.
35 Stark Antal: Tervgazdálkodás és vállalatirányítás, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest, 1985. 34–35. o.; Pető–Szakács: A hazai gazdaság négy évtizedének története, 1945–1985. I. kötet, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1985. II.4. és III.12.
36 Ficzere Lajos: Az állami vállalat a gazdaságirányítás új rendszerében. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1970. 253. o.
37 Kiss György: A piac és az emberi tényező, Balassy Kiadó. 1991. II. 1–3. és 32–46. o.; Weltner Andor: A szocialista munkaszerződés, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963. 1951. évi 7. tvr ; 1967. évi II. törvény.; az 1959. évi 24. tvr. (első mgtszt.) 16/523 FM. 89. §-a értelmében munkarendszabályzat, 1967. évi III. törvény (második mgtszt.)-nél egységes szerkezetben a 7/1977. (III. 12.) MT és a 12/1977 (III. 12.) MÉM rendelettel a VIII. fejezet rendezte a tagsági munkaviszonyt, míg az ipari szövetkezetek esetében az 1971. évi 32. tvr. alapján kiadott 2/1968 OKISZ utasításba foglalt munkarend szabályzatminta. Szakirodalmi feldolg. Kamps–Szép (szerk): Termelőszövetkezeti jogszabályok, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1978. 111–149. o.; Prugberger: Az állami felügyelet kulcskérdései a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben. Szöv. Kut. Int. Közlemények 138. 97–99. o.; U.ő: Az ipari szövetkezetek állami felügyeletének időszerű kérdései. Szöv. Kut. Int. Közlemények, 142. 20–22. o.; Prugberger–Deák: Az ipari szövetkezetek belső szervezeti, vagyoni és tagsági biszonyainak néhány időszerű önszabályozási probkémája. Szöv. Kut. Int. Közl. 123. 26–28. o.; Hegedűs István: A termelőszövetkezeti tagsági jogviszony. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1970.
38 Edvard Kardelj: Samoapravljanje drustvena svojna Selbstverwaltung und gesellschaftliche Eigentum), Beograd, 1973.; Henri Roggemann Das Modell der Arbeitselbstverwaltung in Jugoslavien. Revija, Frankfurt/Main 1970.
39 A társult munkáról szóló 1976. évi tv. In: Küldöttek Híradója, a JSZSZK és a VSZAT Képviselőházának a Közlönye, II. évf. 1976. ápr. 14.; id. Trócsányi László: A munkajogviszony a legújabb jugoszláv jogfejlődésben. Állam és Jogtudomány, XXI/2. sz. 13., Söllner, A.: Arbeitsrecht. Verlag W. Kohlhammer. Stuttgart–Berlin–Köln–Mainz. 4. Auflage 1974. 24–25. o.; Theo Mayer–Mayer: Individualarbeitsrecht. Springer Verlag Wien–New York. 1988. 16.; Román L.: Munkajog. Tankönyvkiadó, 1990. 12–13. o.
40 Szamuelly Tibor (szerk): Vita a gazdaságirányítás reformjáról. (Tanulmánygyűjtemény Libermann és Leontyev írásával együtt, Kossuth Kiadó, 1975.
41 Ota Sik: Für eine Wirtschaft ohne Dogma. München, 1974.
42 Vita a magyar gazdasági rendszer reformjáról. Nyers Rezső előadói beszéde és Párthatározat, Népszabadság 1976. máj. Melléklet I–VII. o.; Eörsi Gyula: Állami tulajdon–állami vállalat. In: ELTE Jogi Kari Acták, 1970.; Uő.: Gazdaság-jog-jogrendszertagozódás, Akadémiai Kiadó, 1977. 132. s köv. o.; Hegedűs István: A dolgozó kollektíva és jogi szabélyozásának koncepciója, Jogtudományi Közlöny, 1977/7. sz.; Prugberger Tamás: A gazdasági szervezetek jogi szabályozásának jogrendszertani kérdései. Szöv. Kut. Int. Köl. 206. kötet, 120–146. o.; Sárközy Tamás: A szocialista vállalatelmélet jogtudományi alapjaihoz. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1981.; Jogforrási lecsapódása: 1976. évi VII. törvény.
43 L. a 12/1. jegyzetet.
44 L. az előbbi jegyzetet.

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 620 6

A hetedik kiadásban megjelenő mű a magyar munkajogi szabályozást középpontba állítva összehasonlító elemzést ad az európai országok hasonló szabályairól, az eltérések vagy a hasonlóságok indokairól. A könyv átdolgozását az új Munka Törvénykönyve, a közszolgálati törvény megalkotása és a közalkalmazotti törvény jelentős módosulása indokolta. A mű két alappillére az individuális munkajog (a munkaviszony szereplői és a munkaviszony tartalma), illetve a kollektív munkajog (kollektív szerződés, szakszervezet, üzemi tanács).

A könyv a jogi felsőoktatás tankönyve, de a feldolgozás teljessége és mélysége miatt e körön túlmutatva haszonnal forgathatják a munkajog gyakorlati szakemberei és a jogalkalmazók is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/prugberger-nadas-europai-es-magyar-osszehasonlito-munka-es-kozszolgalati-jog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave