Koltay András, Nyakas Levente (szerk.)

Magyar és európai médiajog


Az audiovizuális politika mint ágazati gazdasági szakpolitika

A fentiek alapján tehát megállapítható, hogy – a kultúra körébe sorolt audiovizuális szektoron túl – sem az EKSZ, sem pedig az azt felváltó EUMSz nem tartalmaz külön kifejezett rendelkezést a médiaszektorra vonatkozóan. Az EU médiapolitikájának és szabályozásának alapját tehát annak gazdasági jellege határozta meg. Az EU hatáskörét a Bíróság alapozta meg, azzal, hogy a Sacchi-ügyben234 kimondta: a televíziós műsorszolgáltatás is élvezi az EGK szerződés 60. cikkének (majd EKSZ 49., jelenleg EUMSz 56. cikk), azaz a szolgáltatások szabad mozgásának védelmét – természetszerűleg a televíziós műsorszolgáltatás terjesztésére szolgáló „fizikai árukra” (készülékekre, berendezésekre) az áruk szabad mozgásának követelménye vonatkozik. Ez a felismerés szolgált alapjául később a nemzeti szabályok és a másodlagos EU jog felülvizsgálatának, és a későbbi jogharmonizációnak. A Sacchi-ügy jelentősége abban áll tehát, hogy a Bíróság kimondta: a televíziós műsorszolgáltatásra is alkalmazandó az EGK szerződés, azaz annak a szolgáltatások szabad áramlását biztosító rendelkezései. Ne feledjük, a szolgáltatásnyújtás szabadsága, az európai egységes piac kialakításának egyik fő szabadságát jelenti. A Sacchi-ügy megállapítása egyúttal a műsorszolgáltatásnak mint közös piaci gazdasági tevékenységnek az elismerését is jelentette, mely szöges ellentétben állt a tagállami elképzelésekkel, ahol a közszolgálati médiaszolgáltatási rendszerek a médiaszolgáltatás kulturális fölfogását, modelljét testesítették meg, ami a tagállami kompetencia alapját szolgáltatta a rádiózás és televíziózás területén.

Magyar és európai médiajog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 295 630 5

A könyv, mely átmenet a hagyományos tankönyvek és a kézikönyvek között, a média világának jogi szabályozását mutatja be. Áttekinti a média jogi hátterét, ugyanakkor útmutatóként szolgál a mindennapos jogi problémák kezeléséhez.

A média és így a médiajog világa a rendszerváltás óta eltelt időszak Magyarországán jelentősen átpolitizált területté vált, ahol a szellemi frontvonalak megmerevedni látszanak. A kötet szerzői hisznek abban, hogy a társadalomtudományokat, a jogtudományt és természetesen a médiajogot is lehet, sőt muszáj az objektivitás igényével, a napi pragmatikus érdekeknél perspektivikusabb látásmóddal szemlélni, és az egymás felé nyitott felfogások igenis összhangba hozhatók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/koltay-nyakas-magyar-es-europai-mediajog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave