Lapsánszky András (szerk.)

Közigazgatási jog I.

A szakigazgatás általános alapjai, nemzetközi összefüggései. Az állami alapfunkciók igazgatása


Az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF)

Az OLAF – elnevezése a Hivatal francia nevének rövidítéséből ered (Office européean de lutte antifraude) – uniós szervezet, amely az Európai Bizottság szervezetén belül működik. Fő célja és feladata az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme, valamint a csalás, a korrupció és egyéb pénzügyi vonatkozású jogellenes tevékenységek védelme, beleértve az európai intézményekben elkövetett súlyos hivatali mulasztásokat is. Fent említett cél és egyben feladat jelentőségét akkor értjük meg igazán, ha végiggondoljuk, hogy az uniós fejlesztési források formájában a tagállamokban, így Magyarországon megjelenő pénz honnan származik. Ekkor látjuk, hogy az unió költségvetésének351 bevételi forrásaiból – amely az uniós adófizetők pénze – származó támogatások kerülnek felosztásra a kiadási oldalon. Mindennél fontosabb tehát, hogy az uniós források felhasználása szigorú és átlátható módon történjen meg.

Közigazgatási jog I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 623 7

A könyv megalkotásakor a szerzők és a kiadó kettős célt tűzött ki maga elé. E könyv egyrészt tankönyv, amely összefoglalja a közigazgatási jog különös részét, az egyes ágazatok joganyagát. Másrészt a mű szakkönyvi célzattal, tartalommal is készült, azaz a könyvben szereplő kiemelt szakigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít.

E szakkönyvi jelleget szolgálják a könyvben az összehasonlító és a történeti elemzések, illetve a lehetséges szabályozási módszerek, modellek, alapvető jogintézmények és fogalmi keretek elemzései.

Oktatási szempontból nézve pedig a könyv sajátossága, hogy alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok leírását, puszta ismertetését tartalmazza, hanem az adott ágazat általános jellemzőit foglalja össze: a közigazgatási beavatkozás okait, indokait, szükségességét, történetét, nemzetközi (különösen Európai Uniós) összefüggéseit, illetve a szabályozás lehetséges módszereit, modelljeit.

A hazai jogi karok közigazgatási jogi tanszékei, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem összefogásában készült.

A könyv három kötetben jelenik meg, egyes kötetei a szakigazgatási ágazatokat tematikus csoportosításban tárgyalják.

- Az első kötet a szakigazgatási jog alapjait és az állami alapfunkciókat,

- a második kötet a gazdaságot és infrastruktúrát,

- a harmadik kötet pedig a humánigazgatást érintő területeket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lapsanszky-kozigazgatasi-jog-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave