Lapsánszky András (szerk.)

Közigazgatási jog II.

Gazdasági közigazgatás, infrastruktúra igazgatás


Az Európai Rendszerkockázati Testület feladat- és hatáskörei

Az ERKT feladatai felölelik többek között az információk gyűjtésén és cseréjén túl a rendszerkockázatok feltárását és rangsorolását, az azonosított kockázatokra vonatkozó korrekciós intézkedésekre irányuló ajánlások megtételét és adott esetben nyilvánosságra hozatalát, figyelmeztetések kibocsátását, valamint ezek betartásának nyomon követését. Az ERKT feladata, hogy az EFH-val együttműködésben kidolgozza a rendszerszintű kockázatok megállapítására és mérésére szolgáló közös mennyiségi és minőségi mutatókat (kockázati jelzőrendszert).822 Az ERKT az uniós jogalkotók szándéka szerint – amint a feladatokból is látszik – több mint egy puszta jelzőrendszer.823

Közigazgatási jog II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 624 4

A könyv megalkotásakor a szerzők és a kiadó kettős célt tűzött ki maga elé. E könyv egyrészt tankönyv, amely összefoglalja a közigazgatási jog különös részét, az egyes ágazatok joganyagát. Másrészt a mű szakkönyvi célzattal, tartalommal is készült, azaz a könyvben szereplő kiemelt szakigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít.

E szakkönyvi jelleget szolgálják a könyvben az összehasonlító és a történeti elemzések, illetve a lehetséges szabályozási módszerek, modellek, alapvető jogintézmények és fogalmi keretek elemzései.

Oktatási szempontból nézve pedig a könyv sajátossága, hogy alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok leírását, puszta ismertetését tartalmazza, hanem az adott ágazat általános jellemzőit foglalja össze: a közigazgatási beavatkozás okait, indokait, szükségességét, történetét, nemzetközi (különösen Európai Uniós) összefüggéseit, illetve a szabályozás lehetséges módszereit, modelljeit.

A hazai jogi karok közigazgatási jogi tanszékei, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem összefogásában készült.

A könyv három kötetben jelenik meg, egyes kötetei a szakigazgatási ágazatokat tematikus csoportosításban tárgyalják.

- Az első kötet a szakigazgatási jog alapjait és az állami alapfunkciókat,

- a második kötet a gazdaságot és infrastruktúrát,

- a harmadik kötet pedig a humánigazgatást érintő területeket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lapsanszky-kozigazgatasi-jog-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave