Lapsánszky András (szerk.)

Közigazgatási jog II.

Gazdasági közigazgatás, infrastruktúra igazgatás


A lőfegyverekről és a lőszerekről szóló törvény

A polgári (tehát nem katonai vagy rendvédelmi) célú fegyvertartásra vonatkozó hatályos szabályokat a jogalkotó három szinten szabályozza. Törvényi szinten kerültek rögzítésre azok a legalapvetőbb szabályok, amelyek az Európai Unió elvárásainak is megfelelő, általános előírásokat rögzítik a lőfegyverekkel és a lőszerekkel kapcsolatban. Törvényi szinten kerültek meghatározásra a legfontosabb fogalmak, meghatározások is. A jogalkotó az Európai Unió vonatkozó, 91/477/EGK irányelvének megfelelően a lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény (a továbbiakban: Fegyver tv.) a tűzfegyvereket négy kategóriába sorolja: „A” – tiltott tűzfegyverek; „B” – engedélyhez kötött tűzfegyverek; „C” – bejelentéshez kötött tűzfegyverek; „D” – egyéb tűzfegyverek. Ki kell emelnünk azt is, hogy a törvény hatálya nem terjed ki a Magyar Honvédségre és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra, a Magyarország területén állomásozó fegyveres szervekre, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra, a rendvédelmi szervekre, a fegyveres biztonsági őrségre, és az Országgyűlési Őrségre sem.

Közigazgatási jog II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 624 4

A könyv megalkotásakor a szerzők és a kiadó kettős célt tűzött ki maga elé. E könyv egyrészt tankönyv, amely összefoglalja a közigazgatási jog különös részét, az egyes ágazatok joganyagát. Másrészt a mű szakkönyvi célzattal, tartalommal is készült, azaz a könyvben szereplő kiemelt szakigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít.

E szakkönyvi jelleget szolgálják a könyvben az összehasonlító és a történeti elemzések, illetve a lehetséges szabályozási módszerek, modellek, alapvető jogintézmények és fogalmi keretek elemzései.

Oktatási szempontból nézve pedig a könyv sajátossága, hogy alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok leírását, puszta ismertetését tartalmazza, hanem az adott ágazat általános jellemzőit foglalja össze: a közigazgatási beavatkozás okait, indokait, szükségességét, történetét, nemzetközi (különösen Európai Uniós) összefüggéseit, illetve a szabályozás lehetséges módszereit, modelljeit.

A hazai jogi karok közigazgatási jogi tanszékei, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem összefogásában készült.

A könyv három kötetben jelenik meg, egyes kötetei a szakigazgatási ágazatokat tematikus csoportosításban tárgyalják.

- Az első kötet a szakigazgatási jog alapjait és az állami alapfunkciókat,

- a második kötet a gazdaságot és infrastruktúrát,

- a harmadik kötet pedig a humánigazgatást érintő területeket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lapsanszky-kozigazgatasi-jog-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave