Lapsánszky András (szerk.)

Közigazgatási jog II.

Gazdasági közigazgatás, infrastruktúra igazgatás


Alapfogalmak

A légi közlekedés egyik alapfogalma a légi jármű, ami gyűjtőfogalom minden olyan szerkezetre, amelynek légkörben maradása a levegővel való olyan kölcsönhatásból ered, amely más, mint a földfelszínre ható légierők hatása. A légi járművek közlekedésének színtere a légtér, amely azonban nem tekinthető egységes egésznek, hiszen az államok területi szuverenitása kiterjed a felettük lévő légtérre, felszabdalja azt.1038 A légtérben végzett légiközlekedési tevékenység légi járművel végzett személyszállításra és árufuvarozásra (ideértve a postai küldemények fuvarozását), a légi járművel folytatott munkavégzésre (pl. teheremelés, mező-, erdő- és vízgazdálkodási célú repülés), a bajba jutott vagy eltűnt légi jármű megsegítésére, kutató-mentőrepülésre, a légi jármű sport-, valamint magáncélú alkalmazásra, vállalati célú légi közlekedésre, a légiközlekedési szakszemélyzet kiképzésére, valamint az állami légi járművel végzett repülésre terjed ki. A légi közlekedés szükségszerűen le- és felszállóhelyekhez kapcsolódik, ezek lehetnek repülőterek, vagy egyéb leszállóhelyek. A légi járművek le- és felszállása a polgári kereskedelmi légi közlekedésben a kiosztott résidőkhöz kapcsolódik, vagyis a repülőtér koordinátora által meghatározott idősávtól függ, amelyben a légi jármű a repülőtéri infrastruktúrát használhatja. A légi közlekedés esetében – hasonlóan a közúti közlekedéshez – nagyon jelentősek a forgalmi szabályok, amelyeknek egy része a repülések végrehajtásának tartalmi szabályait határozza meg. Emellett azonban kiemelt jelentősége van a légi közlekedésben a légiforgalmi szolgálatoknak, így a légiforgalmi irányításnak, vagy a navigációs szolgálatoknak, hiszen a légiközlekedési hálózat láthatatlansága speciális közlekedési feltételeket teremt. A légiforgalmi szolgálatok a repülőterekhez kötődnek, ahogy ide kapcsolódnak a földi kiszolgálást végző szolgáltatók is, amelyek feladata részben az utasok kiszolgálása, részben a légi járművek felkészítése a repülésre.

Közigazgatási jog II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 624 4

A könyv megalkotásakor a szerzők és a kiadó kettős célt tűzött ki maga elé. E könyv egyrészt tankönyv, amely összefoglalja a közigazgatási jog különös részét, az egyes ágazatok joganyagát. Másrészt a mű szakkönyvi célzattal, tartalommal is készült, azaz a könyvben szereplő kiemelt szakigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít.

E szakkönyvi jelleget szolgálják a könyvben az összehasonlító és a történeti elemzések, illetve a lehetséges szabályozási módszerek, modellek, alapvető jogintézmények és fogalmi keretek elemzései.

Oktatási szempontból nézve pedig a könyv sajátossága, hogy alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok leírását, puszta ismertetését tartalmazza, hanem az adott ágazat általános jellemzőit foglalja össze: a közigazgatási beavatkozás okait, indokait, szükségességét, történetét, nemzetközi (különösen Európai Uniós) összefüggéseit, illetve a szabályozás lehetséges módszereit, modelljeit.

A hazai jogi karok közigazgatási jogi tanszékei, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem összefogásában készült.

A könyv három kötetben jelenik meg, egyes kötetei a szakigazgatási ágazatokat tematikus csoportosításban tárgyalják.

- Az első kötet a szakigazgatási jog alapjait és az állami alapfunkciókat,

- a második kötet a gazdaságot és infrastruktúrát,

- a harmadik kötet pedig a humánigazgatást érintő területeket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lapsanszky-kozigazgatasi-jog-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave