Lapsánszky András (szerk.)

Közigazgatási jog II.

Gazdasági közigazgatás, infrastruktúra igazgatás


A légi közlekedés uniós szabályozása

Az Európai Unió közlekedéspolitikájának fejlődése a Római Szerződésig vezethető vissza, amelynek 3. cikk e) pontja a Közösség tevékenységeként rögzíti a közös közlekedéspolitika kialakítását. A tagállami érdekek ütközése miatt azonban nem volt lehetőség arra, hogy a közlekedéspolitikát a szolgáltatások szabadsága alá bevonják, így a Római Szerződés IV. címe alatt kapott helyet, külön politikaként.1047 Később egy európai bírósági ítélet1048 azonban egyértelművé tette, hogy a Római Szerződés II. részében lefektetett általános szabályok is alkalmazandóak a közlekedés területén, kivéve, ha kifejezetten kizárják az alkalmazhatóságot, mint például a 61. cikk a szolgáltatások lehetséges körénél. A közlekedéspolitika kapcsán a Szerződés 75. cikke a Tanács hatáskörébe utalta, hogy alakítson ki közös szabályokat a nemzetközi közlekedés terén, valamint állapítson meg feltételeket, amelyekkel nem letelepedett szolgáltatókat befogadnak a nemzeti közlekedési piacokra. A légi közlekedés szempontjából e szabályok jelentőségét némileg lerontotta, hogy a 84. cikk értelmében ezek a rendelkezések a vasúti, a közúti és a belvízi közlekedésre érvényesek, míg a légi és a tengeri közlekedés esetében a Tanács dönt arról, hogy a szabályokat alkalmazza-e, és amennyiben igen, úgy milyen terjedelemben és milyen eljárásban. A közös közlekedéspolitika kialakítása terén azonban a Tanács az 1980-as évekig nem tett igazán előrelépéseket, amiért az Európai Bíróság el is marasztalta.1049

Közigazgatási jog II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 624 4

A könyv megalkotásakor a szerzők és a kiadó kettős célt tűzött ki maga elé. E könyv egyrészt tankönyv, amely összefoglalja a közigazgatási jog különös részét, az egyes ágazatok joganyagát. Másrészt a mű szakkönyvi célzattal, tartalommal is készült, azaz a könyvben szereplő kiemelt szakigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít.

E szakkönyvi jelleget szolgálják a könyvben az összehasonlító és a történeti elemzések, illetve a lehetséges szabályozási módszerek, modellek, alapvető jogintézmények és fogalmi keretek elemzései.

Oktatási szempontból nézve pedig a könyv sajátossága, hogy alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok leírását, puszta ismertetését tartalmazza, hanem az adott ágazat általános jellemzőit foglalja össze: a közigazgatási beavatkozás okait, indokait, szükségességét, történetét, nemzetközi (különösen Európai Uniós) összefüggéseit, illetve a szabályozás lehetséges módszereit, modelljeit.

A hazai jogi karok közigazgatási jogi tanszékei, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem összefogásában készült.

A könyv három kötetben jelenik meg, egyes kötetei a szakigazgatási ágazatokat tematikus csoportosításban tárgyalják.

- Az első kötet a szakigazgatási jog alapjait és az állami alapfunkciókat,

- a második kötet a gazdaságot és infrastruktúrát,

- a harmadik kötet pedig a humánigazgatást érintő területeket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lapsanszky-kozigazgatasi-jog-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave