A fejlesztő közpolitika egyik jogos kérdése, hogy mi történik azzal a közösségi eszköz-csoporttal, ami alkalmas arra, hogy a társadalmat egy adott állapotból egy kívánatos állapotba továbbvigye. Nem állítom azt, hogy ez a szerep kizárólagosan az államé lehet. Azonban olyan társadalmakban, ahol a társadalom szervezettsége relatíve alacsony,493 ahol a piaci szereplők valódi döntési, befolyásolási képessége a saját szűk iparági területükön túl viszonylag csekély, ott azzal kell számolni, hogy az államra viszonylag nagyobb, közszervezési jellegű terhek járulnak. Egyáltalán nem mindegy, hogy ez a komplex eszköz milyen állapotban van, képes-e mindazokat a célokat megvalósítani vagy megvalósításukhoz legalább közelíteni, amelyek a közösség egészének megmaradása, biztonsága, gyarapodása, fejlődése szempontjából fontosak. Az NPM hagyományosan úgy tekintette, hogy a szervezett állam költsége, rendszabályai csak feleslegesen terhelik a társadalom alkotó erőit, amelyek civil és piaci alapon együttesen is és külön-külön is hatékony megoldást kínálnak, egyetlen problémájuk csupán, hogy az államhatalom hátráltatja őket. Noha a 2008-as gazdasági válság ezt a nézetet más megvilágításba helyezte, azt nem lehet állítani, hogy az NPM-gondolat elgyengült volna, vagy ki ment volna a tudományos műhelyek által követett divatból. A helyzet inkább úgy áll, hogy az NPM már nem egyeduralkodó, lényegében az angolszász kultúrkörben maradt domináns. Ha valaki áttekinti az Amerikai Közigazgatás-Tudományi Társaság (American Society of Public Administration) 2014. évi konferenciájának anyagát, erről maga is meggyőződhet.494