Gellén Márton, Hosszú Hortenzia, Szabó Tamás

Közpolitika

Bevezetés, összehasonlítás, fejlesztés


Az EU stratégiája a tagállami közigazgatási rendszerek fejlesztésére

Az EUPAN (Európai Közigazgatási Hálózat) az Európai Unió Tanácsának informális közigazgatási formációja, melynek célja, hogy az innovatív eszközök és módszerek, jó gyakorlatok cseréje révén javítsa a nemzeti közigazgatások teljesítményét és versenyképességét.571 A teljesítmény fokozása ebben az esetben az EU által kidolgozott indikátorrendszer keretében értendő. A közigazgatási versenyképesség azonban ebben a szóhasználatban nem a nemzeti közigazgatások közötti, egységes indikátorrendszerek által mért eredmények összehasonlítását jelenti, ami érthető is, hiszen a közigazgatási rendszerek nincsenek egymással közvetlen versenyhelyzetben. E versenyképesség-fogalom nem más, mint utalás a közgazdaságtanban alkalmazott versenyképesség-fogalomra, ilyen értelemben a gazdasági versenyképességhez való hozzájárulást, a gazdasági célok előmozdításának képességét jelenti. Ezzel összefüggésben az EUPAN tevékenysége szoros kapcsolatot mutat az OECD kormányzatokat érintő éves elemzéseivel,572 valamint a Világbank üzleti környezetre573 vonatkozó összehasonlító tanulmányaival, a közigazgatási rendszerek nemzetgazdasági versenyképességhez való viszonya szempontjából. Az EUPAN megközelítése szerint a piac és a közszektor közötti status quo fenntartása mellett a közigazgatást és a közszolgáltatásokat magában foglaló, tág értelemben vett közszektor belső hatékonyságának javítására van szükség. Ennek megfelelően az EUPAN reformjavaslatait a következő csomópontok szerint fogalmazza meg:

Közpolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 626 8

Mi a közpolitika? Milyen politika az, ami eleve nem „köz-”? Sokan még mindig hajlamosak rácsodálkozni, hogy ilyen is van. Pedig a jogi szemléletű közigazgatás csak csigahéj lakó nélkül: szilárd, tartós, de önerőből nem jut sehová.

A közpolitika lényege is ez: ha az emberi közösségnek már van jogállami, demokratikus és remélhetőleg hatékony szervezete, akkor érdemes lenne e szervezetet olyan tevékenységek felé irányítani, amelyek lehetőleg ésszerűek, és a közösség érdekét szolgálják. A közpolitika erre kínál eszköztárat: fogalmakat, gondolatokat, módszereket, elolvasható szakirodalmat, társakat, akikkel fontos tartalmi felismeréseket meg lehet osztani.

A könyv szerzői és lektorai egyetemi oktatók. Amellett, hogy kézikönyvként is forgatható, a kiadvány tankönyvként szolgál a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gellen-hosszu-szabo-kozpolitika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave