Gellén Márton, Hosszú Hortenzia, Szabó Tamás

Közpolitika

Bevezetés, összehasonlítás, fejlesztés


Politikai akcióbizottságok

A politikai pártok, érdekcsoportok, illetve a köztük gazdát cserélő anyagi támogatás intézményi keretét, viszonyát a politikai akcióbizottságok (political action comittee – PAC) hivatottak biztosítani, amelyet az 1974-es amerikai kampányfinanszírozási törvény fektetett le. A kampánycsapatok a PAC-ok keretében gyűjthetik a kampány- és egyéb anyagi hozzájárulásokat a politikusok (elnökjelöltek, kormányzójelöltek, szenátor- és képviselőjelöltek) számára. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek sokkal inkább kedveznek a már hivatalban lévő választott politikusoknak, semmint új jelölteket kitermelő struktúra lenne.222 Napjaink információs társadalmi közegében az internet jelentősen kibővítette a politikai kampányok forrásszerzési lehetőségeit. A korábbiakhoz képest lényegesen egyszerűbb és költséghatékonyabb módon lehet összegyűjteni a támogatásokat, ezáltal az egyes, kis anyagi támogatással hozzájáruló állampolgárok szerepe is megnövekedett, szemben a lobbi csoportok kizárólagosságával, példája Barack Obama 2008-as internetes adománygyűjtő kampányának sikere.

Közpolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 626 8

Mi a közpolitika? Milyen politika az, ami eleve nem „köz-”? Sokan még mindig hajlamosak rácsodálkozni, hogy ilyen is van. Pedig a jogi szemléletű közigazgatás csak csigahéj lakó nélkül: szilárd, tartós, de önerőből nem jut sehová.

A közpolitika lényege is ez: ha az emberi közösségnek már van jogállami, demokratikus és remélhetőleg hatékony szervezete, akkor érdemes lenne e szervezetet olyan tevékenységek felé irányítani, amelyek lehetőleg ésszerűek, és a közösség érdekét szolgálják. A közpolitika erre kínál eszköztárat: fogalmakat, gondolatokat, módszereket, elolvasható szakirodalmat, társakat, akikkel fontos tartalmi felismeréseket meg lehet osztani.

A könyv szerzői és lektorai egyetemi oktatók. Amellett, hogy kézikönyvként is forgatható, a kiadvány tankönyvként szolgál a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gellen-hosszu-szabo-kozpolitika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave