Gellén Márton, Hosszú Hortenzia, Szabó Tamás

Közpolitika

Bevezetés, összehasonlítás, fejlesztés


Pártrendszer

A Kínai Népköztársaságot annak állampártja, a Kínai Kommunista Párt irányítja. Az alkotmány a Preambulum szövegében utal a KKP vezető szerepére, de annak tartalmát nem fejti ki pontosan. Mint nem versengő hegemón pártrendszerekben tapasztalható, ugyan névleg több párt található a rendszerben, azonban a domináns állampárt erőteljesen meghatározza a politikai teret, kiemelt szerepét az alaptörvény is rögzíti. Az ország pártrendszerét, mint a „Kínai Kommunista Párt által vezetett többpárti együttműködés” határozza meg, amelyben a kommunista párton kívül még nyolc, 1949 előtt (vagyis a Kínai Népköztársaság kikiáltása előtt) alapított párt működik.226 A „demokratikus” pártok, amelyek egytől egyig elismerik a Kínai Kommunista Párt vezető szerepét a politikai életben. A pártok és az állampárt viszonyára nem a versengés, ahogy az a többpárti demokratikus rendszerekben szokás, hanem az „együttműködés” jellemző. A kommunista párt tanácskozások alkalmával, legfontosabbként az országos szervezeti rendszerrel rendelkező Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület évente egyszer megrendezésre kerülő országos ülésén, egyezteti álláspontját, vagyis az ország politikai–közpolitikai agendáját a pártokkal, illetve a társadalmi szervezetekkel.227 Ennek a sajátosságnak az értelmében nem beszélhetünk sem „fékként” funkcionáló ellenzékről, sem törvényhozásról, a kínai modellben máshol kell keresni a döntéshozatali erőpontokat és ellensúlyokat. Ezekről az erőpontokról viszonylag keveset lehet tudni, az azonban világos, hogy az állampárt különféle szövedékeiben: frakcióiban, területi vagy ágazati lobbijaiban, szövetségeiben kell keresnünk.

Közpolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 626 8

Mi a közpolitika? Milyen politika az, ami eleve nem „köz-”? Sokan még mindig hajlamosak rácsodálkozni, hogy ilyen is van. Pedig a jogi szemléletű közigazgatás csak csigahéj lakó nélkül: szilárd, tartós, de önerőből nem jut sehová.

A közpolitika lényege is ez: ha az emberi közösségnek már van jogállami, demokratikus és remélhetőleg hatékony szervezete, akkor érdemes lenne e szervezetet olyan tevékenységek felé irányítani, amelyek lehetőleg ésszerűek, és a közösség érdekét szolgálják. A közpolitika erre kínál eszköztárat: fogalmakat, gondolatokat, módszereket, elolvasható szakirodalmat, társakat, akikkel fontos tartalmi felismeréseket meg lehet osztani.

A könyv szerzői és lektorai egyetemi oktatók. Amellett, hogy kézikönyvként is forgatható, a kiadvány tankönyvként szolgál a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gellen-hosszu-szabo-kozpolitika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave