Gellén Márton, Hosszú Hortenzia, Szabó Tamás

Közpolitika

Bevezetés, összehasonlítás, fejlesztés


Államépítés: kortárs kísérlet a gyenge nemzetállamok megerősítésére

Az államközpontú megközelítés általános fellazulása mellett a szakirodalomban megjelentek a nemzetállam erősítésére vonatkozó munkák is. Ennek az irányzatnak az egyik legismertebb eredménye Francis Fukuyama Államépítés című kötete. Fukuyama abból indul ki, hogy a jól szervezett nemzetállamok léte, működése nemzeti és egyúttal globális érdek is, hiszen a jól működő, kellő közigazgatási kapacitással bíró államok képesek elejét venni a globális fenyegetést jelentő migrációs hullámoknak, környezetszennyezésnek, képesek terrorista sejteket megszüntetni.321 A szerző 2011-ben a válság tanulságait a következőkben foglalta össze:

Közpolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 626 8

Mi a közpolitika? Milyen politika az, ami eleve nem „köz-”? Sokan még mindig hajlamosak rácsodálkozni, hogy ilyen is van. Pedig a jogi szemléletű közigazgatás csak csigahéj lakó nélkül: szilárd, tartós, de önerőből nem jut sehová.

A közpolitika lényege is ez: ha az emberi közösségnek már van jogállami, demokratikus és remélhetőleg hatékony szervezete, akkor érdemes lenne e szervezetet olyan tevékenységek felé irányítani, amelyek lehetőleg ésszerűek, és a közösség érdekét szolgálják. A közpolitika erre kínál eszköztárat: fogalmakat, gondolatokat, módszereket, elolvasható szakirodalmat, társakat, akikkel fontos tartalmi felismeréseket meg lehet osztani.

A könyv szerzői és lektorai egyetemi oktatók. Amellett, hogy kézikönyvként is forgatható, a kiadvány tankönyvként szolgál a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gellen-hosszu-szabo-kozpolitika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave