Gellén Márton, Hosszú Hortenzia, Szabó Tamás

Közpolitika

Bevezetés, összehasonlítás, fejlesztés


A posztmodern kontextus

A közigazgatás eredendően a racionalitás intézményesült formája. Az a rendeltetése, hogy a racionalitás keretein belül felismert igazságok alapján akciókat hajtson végre. Ilyen módon szükségszerűen összeütközésbe kerül azzal a szellemi mozgalommal, amely tagadja, hogy pozitív értelemben vett racionalitás létezik. Ha nem fogadjuk el az értékeket és a tények megismerhetőségét, más megismerési formát kell választanunk. Így jutunk el az egyéni megértésből fakadó egyéni cselekvésig. Egy ilyen környezetben, ahol minden egyéni elgondolás és cselekvés egyenértékű, és nem állíthatók egymással alá-fölérendeltségi viszonyba, a weberi közigazgatás alapeszméje, a hierarchia értelmezhetetlenné válik. A posztmodern elmélet a valós emberi kapcsolatok vizsgálatát hangsúlyozta, és a szervezetelmélet egyik áramlatának, a „human relations” iskolának az elméleti alapjául szolgált, mely az egyének közötti valódi kapcsolathálózatok tanulmányozását tartotta egyik fő céljának.389 Ilyen módon eredményei megtestesültek a közigazgatás szociológiai kutatásában is. A posztmodern elmélet képviselői szakítani kívántak a bürokrataközpontú közigazgatással, és helyébe az ügyfélközpontú közigazgatást kívánták léptetni. A jóléti rendszerek kutatásában is jelentős eredményeket ért el, éppen a szociológiai megközelítésnek köszönhetően.

Közpolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 626 8

Mi a közpolitika? Milyen politika az, ami eleve nem „köz-”? Sokan még mindig hajlamosak rácsodálkozni, hogy ilyen is van. Pedig a jogi szemléletű közigazgatás csak csigahéj lakó nélkül: szilárd, tartós, de önerőből nem jut sehová.

A közpolitika lényege is ez: ha az emberi közösségnek már van jogállami, demokratikus és remélhetőleg hatékony szervezete, akkor érdemes lenne e szervezetet olyan tevékenységek felé irányítani, amelyek lehetőleg ésszerűek, és a közösség érdekét szolgálják. A közpolitika erre kínál eszköztárat: fogalmakat, gondolatokat, módszereket, elolvasható szakirodalmat, társakat, akikkel fontos tartalmi felismeréseket meg lehet osztani.

A könyv szerzői és lektorai egyetemi oktatók. Amellett, hogy kézikönyvként is forgatható, a kiadvány tankönyvként szolgál a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gellen-hosszu-szabo-kozpolitika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave