A közigazgatás eredendően a racionalitás intézményesült formája. Az a rendeltetése, hogy a racionalitás keretein belül felismert igazságok alapján akciókat hajtson végre. Ilyen módon szükségszerűen összeütközésbe kerül azzal a szellemi mozgalommal, amely tagadja, hogy pozitív értelemben vett racionalitás létezik. Ha nem fogadjuk el az értékeket és a tények megismerhetőségét, más megismerési formát kell választanunk. Így jutunk el az egyéni megértésből fakadó egyéni cselekvésig. Egy ilyen környezetben, ahol minden egyéni elgondolás és cselekvés egyenértékű, és nem állíthatók egymással alá-fölérendeltségi viszonyba, a weberi közigazgatás alapeszméje, a hierarchia értelmezhetetlenné válik. A posztmodern elmélet a valós emberi kapcsolatok vizsgálatát hangsúlyozta, és a szervezetelmélet egyik áramlatának, a „human relations” iskolának az elméleti alapjául szolgált, mely az egyének közötti valódi kapcsolathálózatok tanulmányozását tartotta egyik fő céljának.389 Ilyen módon eredményei megtestesültek a közigazgatás szociológiai kutatásában is. A posztmodern elmélet képviselői szakítani kívántak a bürokrataközpontú közigazgatással, és helyébe az ügyfélközpontú közigazgatást kívánták léptetni. A jóléti rendszerek kutatásában is jelentős eredményeket ért el, éppen a szociológiai megközelítésnek köszönhetően.