Görgényi Ilona, Gula József, Horváth Tibor, Jacsó Judit, Lévay Miklós, Sántha Ferenc, Váradi Erika

Magyar büntetőjog - különös rész


Rémhírterjesztés

A rémhírterjesztésnek az 1978. évi Btk.-ban szereplő tényállását az Alkotmánybíróság a 18/2000 (VI. 6.) AB határozatával megsemmisítette. E tényállás alapján a törvény olyan valótlan tények vagy valós tények elferdített állítását, illetve híresztelését rendelte büntetetni, amely alkalmas a köznyugalom megzavarására. Az Alkotmánybíróság szerint a fenti cselekmény elkövetője – bár tudatában van cselekménye köznyugalomra káros hatásának – a véleménynyilvánítási szabadság körén belül cselekszik, vagyis e magatartások büntetendővé nyilvánítása szükségtelenül és aránytalanul korlátozza a véleménynyilvánítási és sajtószabadság alkotmányos jogát, ezért alkotmányellenes. Amennyiben azonban a cselekmény meghatározott helyen és időben – közveszély színhelyén – történik, a véleménynyilvánítás korlátozása indokolt és alkotmányosan igazolható lehet, ennek megfelelően a Btk.-t módosító 2000. évi CXXV. törvény újraszabályozta a rémhírterjesztés tényállását, amely alapján kizárólag tűzvész, árvíz, földrengés és egyéb közveszéllyel járó szituációk során tanúsított pánikkeltő cselekmény büntetendő. Az új Btk.-ban a jogalkotó a tényállás szövegén csupán annyit módosított, hogy kétszer is megjeleníti „a közveszély színhelyén” tényállási elemet.

Magyar büntetőjog - különös rész

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 629 9

A Miskolci Egyetem Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszékének munkatársai által írt tankönyv legújabb kiadása látott napvilágot.

A kötet a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény Különös Részének fejezeteit tartalmazza, kivéve a honvédelmi kötelezettség elleni bűncselekményeket és a katonai bűncselekményeket. Az új Btk. 2013. július 1. napján lépett hatályba, amelynek következtében a Különös Rész joganyaga jelentősen átalakult, több bűncselekmény törvényi tényállása megszűnt, számos tényállás módosult, illetve a törvényalkotó jelentős számban új bűncselekményi tényállásokat iktatott be a Btk. rendszerébe. A kéziratot 2013. augusztus 31. napján zártuk le, a tankönyv azonban a 2013. szeptember 19. napján hatályos büntetőjog teljességét tartalmazza.

A tankönyv feldolgozása követi a magyar szakirodalomban kialakult elméleti felfogást és módszert. Az egyes bűncselekményi törvényi tényállásokat a büntetőjog általános részében elfogadott elméleti tételek alapján meghatározott logikai rendben tárgyaljuk, figyelembe véve az oktatás didaktikai és a joggyakorlat jogértelmezési követelményeit.

A joganyag feldolgozása során a szerzők támaszkodtak a több mint száz éves magyar büntetőjogi tankönyv-irodalom időtálló eredményeire. Egyaránt merítettek a múlt századforduló klasszikus tankönyveiből, a kortárs szakirodalomból és saját kutatómunkájuk eredményeiből.

A tankönyvet elsősorban az egyetemi jogi felsőoktatásban résztvevőknek ajánljuk, de emellett okkal bízunk abban, hogy a joggyakorlatban működő, szakterületük elméleti anyagával lépést tartani kívánó jogászok is haszonnal forgathatják.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gorgenyi-levay-gula-horvath-jacso-santha-varadi-magyar-buntetojog-kulonos-resz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave