Poór József

Nemzetköziesedés és globalizáció az emberi erőforrás menedzsmentben


A cég tevékenységének, piaci környezetének rövid bemutatása

A német többségi tulajdonban lévő, márkás szeszes italokat forgalmazó cég magyarországi leányvállalatát a 90-es évek második felében alapították. A cégalapítással a vállalat célja a magyarországi értékesítés felfuttatása, növelése, illetve a magyar alkoholfogyasztás ún. prémiumszegmens irányába történő terelése volt. A vállalat megalapításakor zászlajára tűzte a felelős alkoholfogyasztás üzenetét, amit azóta is folyamatosan kommunikál. A cég közel 15 éves magyarországi jelenlét után, 2011-ben 10 világszerte ismert márkát forgalmazott. 2011-es árbevétele az anyavállalat árbevételének 0,2%-át érte el, illetve az árbevétel változása a 2011-est megelőző három üzleti évben +/–7% között ingadozott.

Nemzetköziesedés és globalizáció az emberi erőforrás menedzsmentben

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 632 9

A nemzetköziesedés és globalizáció nagyon sokféle módon befolyásolja a cégek tevékenységét. A magyar gazdaságban több mint 30 000 külföldi tulajdonú leányvállalat van, amelyeknél közel 600 000 fő dolgozik.

Ma már számos magyar tulajdonú cég is indult el a nemzetköziesedés útján. Ezek a jelenségek egyaránt fontossá teszik e vállalatok HR gyakorlatának megismerését. A könyv olvasói megismerhetik azokat a leglényegesebb elgondolásokat és gyakorlatokat, amelyek napjaink válsággal sújtott körülményei között a nemzetközi cégeknél hazánkban és a kelet-európai régióban megfigyelhető.

Hivatkozás: https://mersz.hu/poor-nemzetkoziesedes-es-globalizacio-az-emberi-eroforras-menedzsmentben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave