Poór József

Nemzetköziesedés és globalizáció az emberi erőforrás menedzsmentben


A kutatás jellemzői

A választott kutatási módszert meghatározta az a tény, hogy a vizsgált öt időszakra (1–5. szakasz) (Megjegyzés: Ebben a fázisban nem vizsgáltuk a 6. szakaszt: válság–kilábalás) vonatkozó ismereteket személyes interjúval, amelyet két kivétellel a szerző végzett, lehetett a leghatékonyabban összegyűjteni. A kutatástervezés „szekvenciális logikáját” alkalmazva (Hellriegel et al., 1998) a HR átalakulását a helyi vállalati szakemberek közreműködésével tanulmányoztuk, még az interjúkat megelőzően, a leányvállalati fejlődés szakaszainak tükrében. Ezekről esettanulmányok készültek. A partnerek felkészülésének és a szükséges mennyiségi adatok összegyűjtésének megkönnyítése céljából egy 19 oldalas szempontrendszert küldtünk ki interjúpartnereinknek. A szempontrendszer azon kérdéseire adandó válaszokat, amelyekhez háttéradatokat találtunk a cégek kiadványaiban és honlapján, beírtuk a kiküldött szempontrendszer megfelelő helyére. Az interjúk időtartama 2,5-3 óra volt. A meg nem válaszolt kérdéseket vagy a hiányzó adatokat nyitva hagytuk, és arra kértük interjúpartnereinket, hogy írásban válaszolják meg. Az interjúkban nemcsak arra próbáltunk választ adni, miért következett be valami, hanem arra is kerestük a megfelelő választ, hogy miért nem (Kieser, 1995). A szempontrendszerre adott válaszokat elektronikusan rögzítettük, és ellenőrzés, esetleges korrekció végett megküldtük partnereinknek.

Nemzetköziesedés és globalizáció az emberi erőforrás menedzsmentben

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 632 9

A nemzetköziesedés és globalizáció nagyon sokféle módon befolyásolja a cégek tevékenységét. A magyar gazdaságban több mint 30 000 külföldi tulajdonú leányvállalat van, amelyeknél közel 600 000 fő dolgozik.

Ma már számos magyar tulajdonú cég is indult el a nemzetköziesedés útján. Ezek a jelenségek egyaránt fontossá teszik e vállalatok HR gyakorlatának megismerését. A könyv olvasói megismerhetik azokat a leglényegesebb elgondolásokat és gyakorlatokat, amelyek napjaink válsággal sújtott körülményei között a nemzetközi cégeknél hazánkban és a kelet-európai régióban megfigyelhető.

Hivatkozás: https://mersz.hu/poor-nemzetkoziesedes-es-globalizacio-az-emberi-eroforras-menedzsmentben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave